Washington „megkönnyebbült”, hogy az Egyesült Királyság lépi át a vörös vonalat Ukrajna miatt
Joe Biden amerikai elnök kormányának tisztviselői állítólag ” csendben fellélegeznek” azon hírek miatt, amelyek szerint az Egyesült Királyság nagy hatótávolságú rakétákat küld Ukrajnának. Washington úgy véli, hogy a nagy hatótávolságú fegyverek Ukrajnának történő szállítása túl lép bizonyos határokat, amelyet a törvényhozók nem támogatnának.
A reakciót a Politico keddi híradásában írta meg, amerikai kormányon belüli névtelen forrásokra hivatkozva. A brit tervről korábban a The Washington Post is beszámolt, amely saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozott.
CNN: Az Egyesült Királyság nagy hatótávolságú rakétákat szállított Kijevnek
A Politico NatSec Daily című lapnak azt mondták, hogy Washington álláspontja változatlan maradt, és a Pentagon nem fogja a hadsereg taktikai rakétarendszerét, az ATACMS-t Ukrajnába küldeni, még akkor sem, ha Nagy-Britannia lépi át először ezt a határt – a Post szerint London éppen ebben reménykedett.
Kijev már régóta kéri a nyugati támogatókat, hogy adják meg neki a lehetőséget, hogy távolabbi célpontokat is támadhasson, megígérve, hogy nem támad olyan területeket, amelyeket az USA és szövetségesei orosznak ismernek el.
A brit-francia Storm Shadow rakétát az 1990-es években fejlesztették ki, és számos brit katonai műveletben használták, köztük a szíriai megtorló csapásban, amelyet az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország 2018-ban közösen hajtott végre, miután megvádolták Damaszkuszt vegyi fegyverek dúmai bevetésével.
London már korábban is küldött új típusú fegyvereket Ukrajnának. Januárban jelentette be, hogy 14 Challenger harckocsi szállításáról döntött, ami Németországot és az Egyesült Államokat arra késztette, hogy hasonló kötelezettségvállalásokat tegyenek.
„Ez egy olyan álláspont, amelyet az Egyesült Királyság egyedülálló módon képvisel, [mivel] Oroszország amúgy sem kedvel minket nagyon”
– mondta a The Postnak egy brit tisztviselő, ezzel indokolva London eszkalációs szándékát.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Storm Shadow cirkalórakéta / AFP © BEN STANSALL