KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Oroszország visszavonta a gabonaexport felfüggesztéséről szóló döntését

Oroszország újra részt vett az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli exportjáról szóló Törökország és az ENSZ által közvetített megállapodásban – jelentette be szerdán au Orosz Honvédelmi Minisztérium.

Moszkva beleegyezett a felfüggesztés visszavonásába, miután Kijevtől írásos garanciákat kapott arra vonatkozóan, hogy nem használja katonai célokra az Oroszország által biztosított biztonsági folyosót – áll a közleményben.

„Az Orosz Föderáció jelenleg elegendőnek tartja a kiadott garanciákat”

szögezte le a minisztérium.

Moszkva döntését a megállapodásban való részvétel felfüggesztéséről a múlt héten jelentették be, miután az orosz hadsereg azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy a folyosót dróntámadáshoz használta Szevasztopol kikötője ellen.

Az orosz felfüggesztés visszavonását az ENSZ és Törökország közbenjárására kiadott Ukrán írásos ígéretnek tulajdonítják. A program, amelyről először júliusban tárgyaltak, technikailag a két közvetítő, illetve Oroszország, valamint Ukrajna között létrejött két háromoldalú megállapodásból áll.

Moszkva már régóta aggodalmának adott hangot a megállapodás végrehajtása miatt, hogy a szállítmányok nagy részét gazdag európai országokba küldték, nem pedig a világ más részein lévő, élelmiszerhiánnyal küszködő nemzetekhez – közölte Oroszország.

Oroszország azért is hibáztatta az ENSZ-t, mert nem járt el abban kellőképpen, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei megszüntessék az orosz tengeri forgalommal szembeni gazdasági szankciókat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Oroszország élelmiszereket és műtrágyákat szállítsanak más nemzeteknek. Az ENSZ ugyanakkor vállalta, hogy ezt a fekete-tengeri gabona-szállítás feltételei szerint megteszi.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt kép: © Getty Images / Future Publishing /Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A NATO igazsága - avagy a "kínai veszedelem"

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!