KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Több volt az újságíró a Nyugatinál, mint a tüntető – vasárnap is tüntettek

Az eseményt 16 órára hirdették meg, de a kezdés után egy órával még csak néhány ember volt a helyszínen.

„Nem énekelni megyünk! Fel kell lépni mindenkinek!”

– írták a vasárnapra szervezett tüntetésnek a közösségi oldalán, amelyet végül bár 16 órára hirdettek meg, de a kezdés után egy órával még csak néhány ember volt a helyszínen.

Ezúttal a Nyugati térre várták a demonstrálókat, viszont úgy tűnik, hogy ez nem jött össze. Az index élő közvetítéséből kiderült, hogy alig húsz tüntető volt a Nyugati téren, s ők is azt tervezték, hogy hazamennek. Gyakorlatilag több volt az újságíró mint a tüntető maga. A jelenlévők szerint a tüntetés nem volt kellőképpen megszervezve, a hétfőire több embert várnak majd.

Kiemelt kép: Papajcsik Péter / Index

Mandiner

Ez is érdekelheti:  A Kúria kimondta, jogszerű a rendőrség döntése a Pride betiltásáról

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!