Medvegyev: A szankciók akár háborús indoknak is tekinthetők
Az orosz alelnök határozott véleményt mondott az országa elleni szankciókról.
Dmitrij Medvegyev, Oroszország egykori elnöke és jelenlegi alelnöke a Biztonsági Tanácsnak elmondta, a Moszkva elleni szankciókat agressziónak és a háború igazolásának is lehet tekinteni – írta csütörtökön a Guardian.
Szeretnék még egyszer rámutatni, hogy bizonyos körülmények között az ilyen ellenséges intézkedések nemzetközi agressziónak is minősülhetnek. Sőt, akár casus bellinek is”
– idézte a lap Dmitrij Medvegyevet az Oroszország elleni nemzetközi szankciókról.
Mandiner
Kiemelt kép: Moscow Times
Legfrissebb anyagaink:
Levédia krónikása: ORBÁN VIKTOR VESZÉLYBEN VAN!
A gdański törésvonal: miért kérdőjelezi meg a Varsóval való konfliktus és a magyar vétó Ukrajna európai integrációját
A liberális világállam csapdája: a közösség helyett az egyén hamis szuverenitását erőltetik a tömegre
Tisztítótűz az egészségügyben: nagy erőkkel vonult ki a készenléti rendőrség a Semmelweis Egyetemhez
Pokol Béla üzent: ha a miniszterelnököt ki kell vezettetni a parlamentből, akkor valami alapvetően romlott el
Letartóztatták Bús Balázst – folytatódik a Tisza politikai tisztogatása
Kisebbségi jogok, történelmi sérelmek, nemzeti érdekek – mi húzódik a lengyel-ukrán feszültségek mögött?






















