A Herson régióban megkezdte működését az első orosz bank
A Herson régióban már megkezdte működését az első orosz bank – közölte Kirill Sztremouszov, a térség katonai-polgári közigazgatásának helyettes vezetője.
A bank egyelőre kísérleti jelleggel működik – tette hozzá Sztremouszov.
„A bankrendszer egésze jelenleg kialakítás alatt áll, így idő kérdése, hogy ez mikor épül ki teljesen, de a folyamat gyorsan zajlik. Úgy gondolom, hogy a következő másfél hónapban az emberek az orosz bankrendszerben már interneten keresztül is nyithatnak számlákat, sőt azon keresztül a tranzakciókat is le tudják majd bonyolítani”
– idézi Stremousovot a RIA Novosztyi.
Korábban már megtörtént a bejelentés arról hogy Herszon teljes területén forgalomba került a rubel.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Legfrissebb anyagaink:
Marine Le Pen keményen beszólt Magyar Péternek: „lábbal tiporja a demokráciát”
Botrány: 27 ezer állás forog kockán – Magyar Péter kormánya két hónapja néma a munkaügyekben, miközben sorra zárnak be a gyárak
Otthonából hurcolták el a Fidesz munkatársát a koncepciós NKA-ügy ürügyén | NIF
Bóka János: Nyílt politikai irányítás alá kerülhet az ügyészség | NIF
Nyomul a Tisza Párt, lemondott a legfőbb ügyész | NIF
Nyitott szemmel a brüsszeli propaganda ellen: olasz tanár a Donbászról szóló film bemutatásáról | NIF
Szánalmas komédia: az ukrán pénzszállítók ügyvédje pályázik az illegitim államfői posztra | NIF






















