KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Netflix 40 milliárd dollárt veszített, miután elhagyta az orosz piacot

37%-ot estek szerdán a társaság részvényei

A Netflix amerikai streaming szolgáltatás részvényei 37%-ot zuhantak a szerda reggeli kereskedés során, ami hatalmas, 40 milliárd dolláros piaci tőke veszteséget jelent. A vállalat elmúlt egy évtizede alatt az első ügyfélcsökkenéséről számolt be.

A Netflix előfizetők száma az első negyedévben 200 ezerrel csökkent, majd az ukrajnai konfliktus nyomán az Oroszországban felfüggesztett szolgáltatás további 700 ezer felhasználó elvesztését jelentette. A streaming szolgáltató cég értékének közel felét veszítette január óta, amikor már látható volt az előfizetők számának lassuló emelkedése.

Ráadásul a cég további veszteségekre számít, mivel az infláció és az éles verseny is hozzájárul a felhasználók számának jelentős csökkenéséhez, így a Netflix saját előrejelzései szerint a tavaszi negyedévben kétmillió előfizető elvesztésére számít.

A hírek szerint a cég azt fontolgatja, hogy a szolgáltatás alacsonyabb árú változatát kínálja majd hirdetésekkel, így kíván megbirkózni az előfizetői létszám csökkenésével, miután a rivális HBO Max és Disney+ hasonló ajánlatai sikeresnek bizonyultak.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  A Vörös tengerbe zuhant egy amerikai vadászgép

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!