Macron első útja Budapesten Heller Ágnes sírjához vezetett
Volner János: Macron Budapesten – Egy látogatás margójára
Emmanuel Macron Franciaország köztársasági elnök Budapesten járt. Macron első útja a Tanácsköztársaság alatt népbiztosként gyilkoló Lukács György kedvenc tanítványának, Heller Ágnesnek a sírjához vezetett, ahol kegyelettel megemlékezett az elhunyt marxista filozófusnőről.
Később fontos emberekkel találkozott a Bajnai Gordon baloldali exkormányfő által eladásra kínált budapesti városházán. A találkozón jelen voltak:
Márki-Zay Péter, a Bidenék kijáróembere és egyben a baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje
Dobrev Klára, az 1956-os magyar szabadságharc leverését követően véres megtorlásokat szorgalmazó kommunista vezető, Apró Antal unokája.
Donáth Anna, Rákosi Mátyás kommunista diktátor titkárságvezetőjének unokája
Karácsonyt Gergely, aki nyelvtudás híján az egészből nem értett semmit
A találkozó magyar résztvevői közös sajtótájékoztatón állapították meg, hogy szörnyű diktatúrában élünk, boldogan jelentették be, hogy az Európai Unió jogosan bünteti pénzmegvonással Magyarországot, végül pedig tisztességes demokrataként határozott ígéretet tettek arra, hogy minden úgy lesz, ahogy Macron bácsi és az ő liberális elvbarátai akarják.
Forrás: Volner János közösségi oldala
Kiemelt kép: Mandiner
NIF
Kapcsolódó:
Donáth, Dobrev, Márki-Zay és Karácsony elmentek Macronhoz ócsárolni hazánkat
Legfrissebb anyagaink:
Így szervezik a budapesti Majdant a nagyon demokratikus ukránok, ha nem győz a Tisza!
Dr. Téglásy Imre: Fide(s), sed cui, vide! – Bízz, de nézd meg, kiben!
Máris megszegték a tűzszünetet Iránban: az amerikai légierő csapást mért Teheránra
Kiszivárgott: Magyar Péter zárt ajtók mögött elismerte – „G*ci nagy háború lesz”
A Russia Today is idézi J.D. Vance alelnököt Zelenszkij Orbán Viktornak tett fenyegetése kapcsán
Brüsszeli beismerés: Gőzük sincs, hová tűnt az EU-s delegáció Ukrajnában
Volt ukrán képviselő: bűncselekményekből származik az aranykonvoj pénze























