A Fidesz a politikai fogvatartottak azonnali szabadon engedését követeli
Koholt vádak, meghosszabbított letartóztatások és politikai megrendelésre zajló kirakatperek a tiszás nagyközönség szórakoztatására – a Fidesz parlamenti frakciója szerint a Tisza-kormány szintet lépett a politikai ellenfelek megfélemlítésében.
A legnagyobb ellenzéki párt az MTI Országos Sajtószolgálatán (OS) keresztül kiadott közleményében követeli az NKA-ügyben meghurcolt, egy hónapja börtönben tartott egykori kormánytisztviselők – köztük Bús Balázs –, valamint a Fidesz-frakció munkatársának azonnali szabadon engedését. A párt rámutatott: az egész abszurd eljárás valódi célja nem más, mint a rendszerváltás óta példátlan adatlopási ügy, a Fidesz-szerverek lefoglalásának utólagos igazolása.
A legnagyobb ellenzéki párt parlamenti frakciója szerint az NKA-ügyet kultúrpolitikai vita helyett a Tisza politikai koncepciós eljárássá tette. A Tisza célja az NKA-üggyel a politikai ellenfeleinek megbélyegzése és ellehetetlenítése – írták közleményükben.
„Ennek nyilvánvaló és álságos megnyilvánulása az, hogy koholt vádak alapján négy fogvatartott letartóztatását arra hivatkozva hosszabbították meg további 3 hónappal, miszerint esetükben fennállhat a bűnismétlés lehetősége. A politikai elvárások mentén született döntés abszurd, igazságtalan és aránytalan”
– tették hozzá.
A Fidesz szerint
„a döntés abszurditása egyben azt is mutatja, hogy a megfélemlítés mellett annak másik célja, hogy igazolja a Fidesz-szerverek lefoglalásával megvalósult, a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlan adatlopási ügyet”.
Ezért követelik,
„hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását”.
Szerző: Vassy László
Kiemelt képen: Bús Balázs politikai fogoly vezetőszáron
#Fidesz #TiszaKormány #PolitikaiFogoly #BúsBalázs #MagyarPéter #NKAbotrány #Kirakatper #Szerverlefoglalás #KoncepciósEljárás #NIF





















