Ezúton szólítom fel a német nemzet tagjait, hogy mélységesen szégyelljék magukat! Ezt annak ellenére muszáj kijelenteni, hogy a történelmi és hagyományosan jó, baráti viszonyunkat immáron harmadszor is porig rombolták! Úgy gondolom, hogy akik tevőlegesen, vagy hallgatólagosan járultak hozzá Magyarország újkori demokráciájának lerombolásához, azoknak kötelessége mélységesen elszégyellni magukat. Elsősorban annak a Manfred Webernek, valamint Ursula von der Leyennek a ténykedése kapcsán, akik tevőlegesen és nyíltan avatkoztak be a magyar választásokba és hatalomra segítették közvetve, vagy közvetlenül Magyar Pétert és bandáját.
Mint köztudott, az újkori magyar demokrácia – amely sajnálatos módon igen nehezen született meg –, jelenleg a végóráit éli!
Az amúgy is nagy felhatalmazást a Tisza párt a totális hatalom megszerzésére használja, hogy olyan politikai struktúrát építsen ki, amely bebetonozza őket örökre.
Már ott tartunk, hogy influenszereket tartóztatnak le mondva csinált indokokkal, amely lehet, hogy nem jut el a bírói szakba, de arra mindenképpen jó, hogy a társadalomban félelem alakuljon ki. Ennek Magyarországon sajnálatosan mély hagyománya van még a kommunista időkből.
Az alkotmány módosításaival olyan helyzet állt elő, amely egy nyílt diktatúra bevezetéséhez vezet! A köztársasági elnök törvénytelen elmozdítása, az alkotmánybíróság vezetésének leváltása, a hatalmi szervezetek (rendőrség, titkosszolgálat) totális és mély személyi állomány cseréje, mind arra mutat, hogy egy strukturális és mély egyeduralmi rendszert alakítanak ki!
Ezzel hazám olyan alkotmányos válság elé néz, amely a sorsát kérdőjelezi meg nagyon-nagyon hosszú időre. Egy kis történelmi visszatekintéssel vázoljuk fel milyen eseményeket „köszönhetünk(!?)” eddig is a német–magyar viszonynak!
Először is, az első világháborút, amelyet formailag ugyan az Osztrák-Magyar monarchia kezdeményezett, de a híres „Fehér csekk”: Miután 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, Vilmos feltétlen katonai és diplomáciai támogatásáról biztosította Ausztria-Magyarországot Szerbiával szemben. Ezzel a „biankó csekkel” Németország bátorította fel a Monarchiát az agresszív, háborúhoz vezető fellépésre. Addig a magyar Parlamentben a Tisza István kormánya nem akart a háború részese lenni, amit csak az erőteljes osztrák nyomásra szavazott meg a parlament. Ennek következménye lett a Versailles-i „béke(?)” szerződés. Ennek köszönheti a magyar nemzet az egyik legnagyobb tragédiáját Trianont, amely az ország kétharmadának elvesztésével járt! Majd következett a második világháború, amelyből hosszú ideig sikerült a magyar államnak kimaradnia. A háborúba történő belépésünk egy olyan eseményhez kapcsolódik, amelyet a mai napig nem sikerült bizonyíthatóan igazolni az elkövető ország azonosságát! Ez a kassai bombázás, ahol 32 halálos áldozat és 80-90 súlyos sérült volt, a mai napig tisztázatlan mely volt az a fegyveres erő amely elkövette. Ez lehetett akár a német haderő zsákmányolt orosz technikával is, hiszen ma már ismerve a német titkosszolgálat (Abwehr) kiváló képességeit (erre később visszatérünk) és bátorságát ez akár bele is illik az események láncolatába! Majd amikor a háború menete rosszra fordult, akkor a kiugrási-kísérletnek elnevezett eseményekbe a német Abwehr szintén aljas eszközöket bevetve elfogta a kormányzó fiatalabbik fiát és lemondásra kényszerítette őt! Nem beszélve azokról az eseményekről, amelyben egy szuverén(?) ország területén egy idegen hatalom kormányzati tisztségviselőket fog el, civil polgárokat hurcol el a Gestapo!?
Mindezekre fátylat borított a kommunizmus 40 éve!
Azonban most is egy olyan helyzet állt elő, amelyben a hazámat idegenek taszítják a Taigetosz szélére, nem beszélve arról a hatalmas gazdasági kárról amit ezek okoznak. Ha a németek a saját hazájukat teszik tönkre, ám tegyék, de minket hagyjanak békén! De mivel nem hagynak békén úgy mélységesen szégyelljék magukat!
