Vatikáni egyházrombolás: A szabadkőműves lobbi fogságában a Katolikus Egyház
Dr. Vassy László Svájcból küldött megrázó elemzésében a II. Vatikáni Zsinat óta tartó szisztematikus egyházrombolásra világít rá. Az írás feltárja, miként verte szét a vatikáni liberális és szabadkőműves lobbi a kétezer éves katolikus hagyományokat, hogyan kényszerítették lemondásra XVI. Benedek pápát, és milyen veszélyek fenyegetik Jorge Bergoglio öröksége után a mai napig a kereszténységet – beleértve a Magyar Katolikus Egyház tervezett lefejezését is.
Vatikáni egyházrombolás
Immár eltelt ötvenegy év a II. Vatikáni Zsinat óta, és ma már világosan látszik annak a folyamatnak a drámai romboló hatása, amely ebből a zsinatból eredt és tombol máig. 1965-ben meghasonlottak a hitükhöz hű, hitükben megingathatatlan hívek milliói, a papság nagyrésze elvesztette a bizalmát az addig állandóságot, szent kapaszkodót jelentő Szentszékben, más papok pedig örömmel követték az újításokat, rombolták az építészeti emlékeket, elhagyták a hagyományokat és ellenségesen kezdtek viselkedni azokkal, akik megtartani akarták mindazt, ami kétezer évig a Római Egyházat jelentette.
A szabadkőműves kapcsolatairól hírhedt VI. Pál vaskézzel irányította az egyházrombolás kezdetén a zsinati ajánlások betartását, és követői mindent megtettek azért, hogy a megsemmisítő folyamatot saját környezetükben sikerrel beindítsák.
Ekkor lépett színre Marcel Lefebvre érsek, aki nyíltan visszautasította a zsinat határozatainak nagyrészét, és megtartott mindent, amit a zsinat el kívánt törölni vagy meg akart változtatni. Kis közösségét X. Szent Pius pápáról nevezte el, és a kiközösítés ellenére is vallotta a Rómához való hűséget, azaz, a pápaság tiszteletben tartását, mert nem elszakadni akart, hanem a vallás gyakorlásának szabadságát, a hagyományok tiszteletben tartását és gyakorlását kívánta megtartani.
Az üldöztetésnek XVI. Benedek pápa vetett véget azzal, hogy Lefebvre papjait és püspökeit visszafogadta, ám a pápai döntés sem hozott felhőtlen békét, mert
Első intézkedéseivel ismét lángba borította az egységet, kitagadta az FSSPX-t, bár látszólag tárgyalásokat folytatott velük, de a szándék egyértelmű volt. Az FSSPX vezetése hiába próbálta érvekkel, történelmi tényekkel és dogmákkal bizonyítani igazát, hűségét, Róma hajthatatlan maradt. Bergoglio inkább részesítette előnyben Abu Dhabi istentagadó szerződésének aláírását, a homoszexuálisok befogadását, az abortusz részbeni elismerését, a bálványimádókkal való egyetértést, és ezer más egyházromboló tevékenységet, mint az Egyházon belüli békét, egyetértést. Az FSSPX-et követők száma és ereje, ezen egyházrombolások láttán megsokszorozódott és megerősödött, Róma pedig egyre többet veszített megtartóerejéből. Az európai országokban kiüresedtek a templomok, plébániákat adtak el, a papi utánpótlás drámai szintre esett vissza és a hívek is ezrével hagyják el máig a vallást, mert elégedetlenek, mert hitehagyókká váltak, mert csalódtak az erkölcsi tartást és Krisztus tanítását sárba taposó római vezetésben.
Bergoglio halálával felcsillant a lehetőség az egyházon belüli béke megteremtésére, hiszen egy Ágoston rendi szerzetes, XIV. Leó foglalta el Péter székét, és kezdetben reményteli nyilatkozatokat adott, latinul misézett, nem határolódott el egészen attól, hogy rendezze az FSSPX-vel szemben fennálló nézeteltéréseket. Hiszen, nem a krisztusi tanításokban vagy dogmákban vannak eltérések, esetleges tagadások, hanem csupán a hagyományok tiszteletében és a liturgia gyakorlásában. Az FSSPX azt a liturgiát tartja magáénak, amelyet a zsinat előtt minden katolikus természetesnek, jónak és követendőnek tudott. A Szentszék ezt tagadta meg a világi és szabadkőműves követelések mentén és azoknak eleget téve.
XIV. Leót arra kérte az FSSPX, hogy adja áldását a püspökszentelésekre, de a szabadkőműves vatikáni lobbi ezt megtiltotta Leónak, így ismét olyan egyházszakadás küszöbén áll a Római Egyház, mint 1054-ben. Akkor ugyanazok az érvek és ellenérvek mentén zajlott minden, mint most… és ugyanaz volt a neve a pápának is, csak ő még a IX. volt e pontifikátust gyakorló Leók között. Egyháztörténeti „érdekesség”, hogy X. Leó Lutherrel szállt szembe, mert Luther kifogásolta azt az erkölcstelen magatartást, amelyet Rómában és általában az Egyházban tapasztalt. Leó kiközösítette és megtörtént egy súlyos egyházszakadás, amiben szintén nem a kiközösített fél volt az egyedüli „bűnös”. A reformáció, és a pápa hajthatatlansága miatt emberek százezrei haltak meg…
Az FSSPX hiába bizonygatta levélben a pápasághoz való hűségét, Leónak inkább a háború jelenti a megoldást, semmint a krisztusi béke, amely nem ártana sem az Egyháznak, sem a híveknek, mint erősítené a kereszténységet, a Katolikus Világegyházat. A szabadkőműves és homoszexuális vatikáni lobbi szorításában XIV. Leó tehetetlen, ha egyáltalán óhajtana is tenni a békéért. Ám, ez nem így látszik.
Az európai országok katolikus egyházainak züllesztése is megkezdődött, mert a cél, hogy egyre kevesebb pápaválasztó bíboros legyen, és ezek olyanok legyenek, akik követik a sátáni változtatásokat.
Hogy mi lesz a folytatás, és hol áll meg az a bizonyos nehéz kő, még nem látjuk, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy a Római Egyházat nem Róma, hanem az FSSPX tartja meg. Mert Róma elárulta önmagát, elárulta a hívők millióit és elárulta Krisztust…
Dr. Vassy László
#Vatikán #Egyházrombolás #Szabadkőművesség #FSSPX #Tradíció #VassyLászló #NIF






















