Kossuth téri „körülszaros” – Hová süllyedt a nemzetnek szent háza?
Kossuth téri „körülszaros”? Hát van benne igazság, mert – hová süllyedt a nemzetnek szent háza? Dr. Vassy László legújabb publicisztikájában egy felejthetetlennek szánt, mégis mélyen gyomros történelmi analógiával mutat rá a mai magyar parlamentarizmus elviselhetetlen bűzére. A szerző egy letűnt kor „körülszaros” kricsmi-kultúráját állítja párhuzamba a mai országgyűlés morális és intellektuális hígagyúságával, ahol a stílust már nem a politikai érvek, hanem a kocsmatöltelékekre jellemző alpári agresszió és a cinikus hatalomittasság határozza meg. Véresen komoly és kíméletlenül őszinte írás egy társadalomról, amely – önnön tükörképét látva a parlamenti patkóban – lassan elviselhetetlennek érzi a saját maga által teremtett pöcegödör szagát.
Kossuth téri „körülszaros”
A címben szereplő szó nem trágár megnyilvánulás, csupán egy réges-régi elnevezése annak a vendéglátóipari egységnek, amelyben mindenféle alkoholt lehetett kapni, azonban slózi nem volt. Így, a kocsma körül végezték a becses vendégek azon elintéznivalójukat, amit más esetben a klanyó áldásos csendjében szoktak végezni. Ilyen közismertebb körülszaros kocsma volt Budapesten, a Hungárián, a Kenyérgyár melletti kricsmi, és az óbudai Schlosser, amely még arról is híres volt, hogy az egykori óbudai nyilasok, elhagyva a börtön nyugalmas körülményeit, itt verődtek össze nap mint nap… Köreikben megesett, hogy nem csak körül, de belül is szaros volt a becsületsüllyesztő, hiszen, mint a Kossuth tér mai fővezére ama bizonyos telefonos éjszakán, mások is befostak már seggrészegen.
Nos, a Kossuth téri körülszaros híres, hiszen magát a szebb napokat is látott épületet a kor egyik legnagyobb építésze, Steindl Imre álmodta meg. Ám, sok más épülettel is előfordult már, látogatói méltatlanok az épület múltjához, mégis uralják a terepet, és még bele is csinálnak, ha úgy tartja proletár jókedvük.
Nos, ma így fest az egykori Országház is. Ugyanis, olyan stílustalanság uralja az egész Kossuth teret, amilyen legutóbb 1919-ben lehetett. Persze nem maradunk le Európától, és csatlakoztunk az Uniós értékekhez is, hiszen Adolf és Rákosi Sztálinnal együtt dörzsöli a tenyerét.
Igaz, a körülszaros elnevezés sem stimmel egészen, mert az említett két budapesti krimóban,
a köztörvényes magyar miniszterelnök már nem tudna megszólalni a bedagadt orcája okán.
E két kocsmában ugyanis nagyon megverték azt, aki abban a stílusban megszólalt volna. Nem így a parlament falai között, ahol a többség is éppen olyan, mint a vezére. E kocsmai társulat jókat röhög a betegagyú főnök vagdalkozásain, ostoba hazudozásain és vérben fogó szemmel előadott bosszúhadjáratán, melyet a korábbi kormány megmaradt ötven-egynéhány képviselőjére önt, minden plenáris ülésen.
A jelzett ellenzékbe szorult kétharmad pedig kapálódzik, megpróbál visszavágni, de a dolog nem sikerülhet, mert a kocsmatöltelékek, akik nem nevezhetők kultúrembereknek, meg sem hallják a józanabb magatartásra felhívó azonnali kérdéseket. Igaz, ez az ellenzékké silányodott társulat sincs a helyzet magaslatán, hiszen átvették ugyanazt a stílust, amelyet a kocsmai többség gyakorol. Így, nem marad más nekik, mint az, hogy igyekeznek védeni a védhetetlent, saját bűneiket, amely bűnök okán ez az új körülszaros stílus úgy áztatta el a parlamenti demokráciát, mint a szippantós autó az ürítésekor.
Leyen és Weber Európája pedig ma büszke arra, ami a magyar parlamentben zajlik. Bár sokan látják Brüsszelben is, hogy ez nem a Mariott Hotel színvonala, hanem a körülszarosé, mégsem tesznek semmit ellene, hiszen demokrácia van és a nép szava az összefosott telefonrablót ültette Magyarország nyakára.
Azonban, a Schlosser is és a kenyérgyári körülszaros is már csak a múlt kellemetlen szagú emléke. Így lesz ez a Kossuth téri körülszarossal is. Mert a kosz, a mocsok, az ürülék egyszercsak azokat is zavarni kezdi, akik megalkották… mert büdös, mert csípi az ember szemét, és egy jó párizsis zsömlét sem lehet mellette megenni, olyan gusztustalan.
És ez, jellemzi az egész, milliós fizetésekért ott pöffeszkedő, demokratikusan megválasztott bandát, amely banda a társadalom csiszolt velencei tükre.
A körülszaros kocsmák helyén is, ma már irodaházak és gyönyörű vendéglők vannak. A Kossuth téren csak a közönséget kellene kitiltani a házból… egyelőre azonban marad a szúrós szarszag, amiben az ottlévők remekül érzik magukat.
Dr. Vassy László
Kiemelt kép: AI által generált illusztráció | NIF
#DrVassyLászló #MagyarParlament #KossuthTér #Politika #Kritika #Társadalom #Vélemény #NIF





















