A bukás okai – interjú Stoffán Györggyel
Stoffán György hetek óta tartó hallgatása megtört. Az író, közíró nem véletlenül vonult vissza a nyilvánosságtól a választási eredmények után: jelenleg „A bukás” című kötetén dolgozik, amelyben tűpontos és kíméletlen elemzést ad a nemzeti oldal vereségének hátteréről. Ebben az exkluzív interjúban Stoffán György nemcsak a Fidesz és a kormány hibáiról beszél, hanem nevén nevezi a nemzeti újságírás morális válságát, a „proli gőgöt”, és elárulja azt is, miért tartja tragikusnak a keresztény értelmiség jelenlegi helyzetét. Egy beszélgetés az árulásról, a hiteltelenségről és arról a kevés reményről, ami még megmaradt.
***
– Ön az elmúlt hetekben, a Fidesz-kormány bukása óta nem szólalt meg, és ez a hallgatás, Önt ismerve furcsa, hiszen Ön soha nem rejtette véka alá a gondolatait, ha a nemzetről, a belpolitikai életről volt szó. Mi az oka a mostani szótlanságának?
– Több okom is van. Részben az, hogy írásban, egy kötetben foglalom össze ennek a bukásnak az okait, és a könyv megírása időbe telik, mellette pedig alig jut időm másra. Egy másik ok, a csalódás, a fájdalom. Ezt a bukást nem a Tisza okozta, nem Magyar Péter generálta, hanem mi magunk, azaz a nemzeti elkötelezettségű társadalom, a Fidesz és a kormány.
– Mit ért ezen?
– Nézze! Magyarországon az utóbbi évtizedben párhuzamos kormányzás volt. Két oldala volt mindennek. Kifelé egy fejlődő, valóban értékeket teremtő időszakot élhettünk, a nép jól élt, az ország fejlődött, mindenki elégedett volt – látszólag. A másik oldal ennek a fejlődésnek és értékteremtésnek a pofátlan vámszedője lett. A népet, a választópolgárokat elkábította az, hogy akinek tizenhat éve egy biciklije volt annak most egy-két autó áll az udvarában, utazhatott, nyaralni mehetett, minden megvolt. Ám ez csak egy társadalmi réteg, igaz, a társadalom nagyobbik része. Azonban, ezernyi problémát nem tudott és nem is akart megoldani a kormány. És ez ütött most vissza.
– Mire gondol?
– Legfőbbképpen a fiatalok és a szegényebb társadalmi réteg elhanyagolására. Az erkölcsi normák teljes kizárására, a törvénykezés előtti kellő körültekintésére, a lehetséges következmények felmérésének az elmaradására. A cinizmusra, és az arcátlan, mindenkit lenéző proletár gőgre.
– Ön is Fideszes, ha jól tudom…
– Rosszul tudja! Én orbánistának vallottam magam, mert a Miniszterelnök nemzet és ország iránti elkötelezettsége megegyezett az enyémmel. A Fideszt, mint pártot, pont azok miatt nem szerettem, akik magát a miniszterelnököt is elárulták. Miért szerettem volna azt a Fideszt, amelyik kisajátította a nemzeti-keresztény ideológiát, eszmét? Amely párt tagjai az utóbbi években csak a gazdagodásra koncentráltak és elfelejtették a kötelezettségeiket? Akik legutóbb Hankótól, nyálasan, lihegve fogadták el azokat a horribilis összegeket, amelyeket remélem, vissza kell majd adniuk, mert érdemtelenül kapták és fogadták el…
– Ön nem sértődött egy kicsit? Nem irigyelte inkább ezeket a pénzeket?
– Van egy erkölcsi mérce, amely világosan megmutatja a határokat. Számomra azok az erkölcsi elvárások, amelyeket a két nagyapámtól és az apámtól örököltem, láttam. Őket nem lehetett megvásárolni, lefizetni, és soha nem fogadtak el őket meg nem illető összeget senkitől. Volt méltóságuk, volt tartásuk, volt erkölcsi norma az életükben, amelyhez ragaszkodtak és aszerint éltek. Nekem sikerült eltartanom magam, mert én is mindig a munkámból éltem. Amióta a kommunistából, liberálisból lett nemzetiek a Fideszben megmondóemberek, és minket – régieket, akik felélesztettük a nemzeti sajtót 1989-től –, kiszorítottak. A könyveimből, szerkesztői munkából élek. Nekem lelkiismereti kérdés a nemzeti sajtó méltósága, a haza és a nemzet, valamint a kereszténység védelme. 25 éve, amióta nem szerkesztőségben dolgozom, változatlanul írok. Könyveket, cikkeket, tanulmányokat. Nem hiányzik a televíziózás, a rádiózás, de még a szerkesztőség sem, mert a magam uraként azt írhatom le, amit érzek és gondolok.
– Sokszor bírálta is a Fideszt…
– Igen. Kaptam is érte. Viszont ma már másoknak is úgy tűnik, hogy a bírálatok jogosak és helyesek voltak. Ha csak a felére odafigyeltek volna, ma sokkal jobb volna a helyzet. Ha nem az ellenoldalt reklámozták és ócsárolták volna, ha értelmes emberekre bízzák a kampányt, ha nem trágárkodnak élő vagy felvett beszélgetős műsorokban, ha valaki képviselte volna a nemzeti, keresztény értelmiséget is a proli stílus mellett, akkor talán nem ez az eredmény születik. Tudja, én azért vagyok a legdühösebb, mert most két és félmillió embert hagyott az út szélén a Fidesz. Mert ekkora bukás után, ugyanazokkal az emberekkel nincs visszatérés, nincs megerősödés. Ennek a pártnak itt a vége. Ma nincs magyar, keresztény párt Magyarországon. Visszatekintve, a Fidesz is csak verbálisan volt erkölcsös, keresztény kormány és párt. A KDNP-ről meg ne is beszéljünk…
– Azért lehet, hogy ebben téved. Hiszen több ezer templomot tataroztak, építettek, védték a keresztény kultúrát, támogatták az egyházakat…
– Hagyjuk ezt! Ezek olyan mantrák, amelyek kontraproduktívak. Az embereknek elegük is lett ebből. A keresztény magatartás nem a templomtatarozásból és a támogatásokból áll. Tudja hol kellett volna kezdeni 2010-ben? A Cserkész Szövetségnél! Mert keresztény, nemzeti érzelmű fiatalok nélkül nemhogy a Fidesz, de az egész ország elvész. Olyan lehetőségek maradtak ki, amelyeket elmondtunk, amelyek kivitelezhetők lettek volna, de a kormány és a Fidesz egy kukkot nem szólt hozzájuk. Milyen kereszténységet védtek, és hol? Nagyváradon, a premontrei kolostor ügyében sem szóltak egy árva szót sem. Nem elég alapítványos támogatásokat adni, nem elég Böjte Csabát használni a pénzek utaztatásához és levédéséhez, nem elég hangoztatni a keresztény értékek védelmét, mert a keresztény érték akkor válik keresztény értékké, ha van mögötte hit és elkötelezettség. Megéltünk tizenhat év népmesét, szebbnél szebb történetekkel, áltatásokkal, és a végén nézze meg mit lett belőle! És ezt nem a Tisza csinálta. Ezt maga a Fidesz érte el a társadalomban.
– Kiket vádol?
– A proli gőggel élőket, akik arisztokratának képzelték magukat, akik kapzsiságukban semmi mással nem törődtek, csak a pénzimádattal. A nagyképű, de buta médiamunkásokat, a seggnyalókat, akik pénzért bármit megtettek, még ha valami hülye, uram-bátyám féle kinevezett utasította is. Bayer, Gajdics, Bencsik András, a Megafon, a Patrióták… a magyar sajtótörténetben tanítani fogják, hogyan tilos ebben a hivatásban, ebben szakmában dolgozni. Elfelejtették ezek az urak, hogy a nemzeti sajtó nem játékterem. Ha itt miattuk veszít valaki, az csak az olvasó, a nép lehet. És itt nincs mód új téteket tenni. Eljátszották az összes zsetontjukat.
– Ön sötéten és vádlón látja a világot…
– Olyannak látom, amilyen. Árulókkal, hülyékkel, kapzsi köpönyegforgatókkal van tele ez az ország. Erkölcs nélkül. Hit nélkül. Nem, én nem vádolok senkit, csak a tényeket említettem, mert maga kérdezte. Nincs megoldás. Nézze meg a nemzeti oldal új parlamenti frakcióit. Ugyanazok az arcok. A KDNP-nél még tragikusabb a helyzet. Úgy kellett összetoborozni a képviselőket. A leggyengébbek pedig, el is vállalták. A Mi hazánknál sem változott semmi. Elindult ez a csonkaországi nemzetrész azon a lejtőn, ahonnan nincs visszaút. És ezt sem a Tisza produkálta, de ők sem tudnak változtatni semmin. A szakadék egyre közelebb van. Erről a folyamatról írom most a könyvet, „A bukás” címmel. Ebben az okokat sokkal részletesebben kifejtem, mint ebben a beszélgetésben.
– Mit vár a következő kormánytól? Lehet jobb?
– Nem lehet jobb. A magyar tömegek nem a Tiszára, hanem Orbán Viktor és a Fidesz ellen szavaztak. Ha ma lenne a választás – miután kiderült néhány dolog, és az árulók is kivetkőztek a gúnyájukból –, félek, hogy a Tisza 100 %-ot kapna. Még egyszer mondom, ma nincs keresztény, magyar politikai erő. A jelenlegi politikusi felhozatalból nem is lesz. Kizárták a példaképeket, akiktől tanulni lehetett volna. A keresztény DPK-ban nem lehetett Mindszentyről vagy Zadravecz Istvánról beszélni… de nem is folytatom, hiszen már fölösleges.
– Ki tudná összefogni a nemzeti, keresztény közösséget ma, Magyarországon?
– Talán egy ember: Ferencz Orsolya. Egyedül benne nem csalódtam. Hatalmas feladat egy értelmiségi, keresztény, magyar nő számára, de meg kellene próbálnia! A következő kormányról nincs véleményem… és nem is lesz. Ezzel a könyvvel és azt hiszem ezzel a beszélgetéssel befejeztem a politikai írásokat.
– Ön megszólalt az utóbbi napok botrányában, a Zsuffa-ügyben… Miért?
– Részemről ez a maga erkölcsi igazságában egy keresztény, társadalmi és egyházi szonda is volt. A „vizsgálati eredmény”, néhány nagyszerű ember, kiváló élő példakép kivételével itt is lesújtó. Az emberek nem érzik a hibáik hihetetlenül nagy erkölcsi súlyát, amelyet aztán másokra öntenek, másokkal cipeltetnek. Egy rosszul felmért helyzet, egy fotó, drámai következményeket hordoz magában, különösen, ha önfelmentő érveket keresünk és nem ismerjük el a tettünket. Röviden: bizalmi egyházi állásom van, elfogadom a regnáló kormány hatalmas összegű támogatását, majd megjelenek egy egyház és nemzetellenes társaságban, a munkaadóm megalázására adva alkalmat az egyébként is békétlen társadalomban. Ebben az ügyben az is tragikus és végzetes, hogy akiknek kötelességük volna erre erkölcsileg nyomatékosan reagálni azok nem teszik meg… ezért írtam az ügyben, Őeminenciája Erdő Péter, Magyarország Prímása védelmében. Ugyanis a közösségi médiában rajta csattant az emberi butaság és a politikai gyűlölködés ostora.
– Ö szerint van kiút ebből a zsákutcából?
– Ha csak emberi lehetőségekről beszélnénk, akkor azt mondanám, hogy nincs. Ha viszont keresztény magyarként, hívő emberként gondolkodom, akkor azt mondom: Isten útjai kifürkészhetetlenek… a hit és az összetartás ereje minden rosszat képes legyőzni.
Dr. Vassy László
Kiemelt képen: Stoffán György
#StoffánGyörgy #ABukás #Politika #Magyarország #Kereszténység #NIF #Interjú #Szuverenitás
