Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiemelt kép: Orbán Viktor és a patrióta vezetők / fotó: fb

Orbán Viktor: A Patrióták a győztes hazafiak szövetsége, amely újra naggyá fogja tenni Európát

„A Patrióták bicepszet növesztettek!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a Patrióták európai pártcsaládja Andrej Babis visszatérésével másik súlycsoportba került.

A kormányfő Brüsszelbe érkezve közösségi oldalán közölte, hogy a szerdai nap előkészítő tárgyalásokkal indult, majd kezdetét vette a Patrióták csúcstalálkozója, amelyen most először két miniszterelnök is részt vesz. Kiemelte, hogy a pártcsalád ma már az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója, és két kormányfővel van jelen az Európai Tanácsban.

A miniszterelnök szerint a Patrióták politikai súlya több országban is meghatározó:

„Salvini kormányon Olaszországban, a legerősebbek vagyunk Franciaországban, Ausztriában és Hollandiában, felkészül Spanyolország és Portugália”.

Orbán Viktor bejegyzése végén úgy értékelt, hogy „ez a győztes hazafiak szövetsége, amely újra naggyá fogja tenni Európát”. Hozzátette: erre akkor is készek, ha „széllel szemben” is kell harcolniuk.

Kiemelt kép forrása: Facebook/Orbán Viktor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük