Súlyos dokumentumok kerültek napvilágra, embereken kísérleteztek az ukrajnai biolaborokban – Magyar B. Tamás beszámolója
Itt a Nemzeti InternetFigyelőn (NIF) már közvetlenül az orosz-ukrán konfrontáció kiszélesedése után pár nappal arról számoltunk be, hogy az Egyesült Államok Ukrajna területén bizonyítottan biofegyver előállításának céljából több biolabort is működtet. Ezt Oroszország Ukrajna ellen megindított különleges katonai hadműveletének kezdete után pár nappal, maga Victoria Nuland, az USA akkori külügyminiszter-helyettese vallotta eskü alatt a szenátus külügyi bizottsága előtt.
Oroszország már a kezdetektől arról beszélt, hogy az Egyesült Államok több biolabort működtet és finanszíroz Ukrajnában, amelyek bizarr kísérleteket folytatnak, és nem feltétlenül az emberiség javára.
Magyar B. Tamás HátOrszág YouTube csatornáján tegnap megjelent videójában arról számol be, hogy találkozott egy hölggyel, aki egy ilyen „egészségügyi” intézményben dolgozott Herszonban, pontosabban a Herszoni Egészségügyi és Epidemiológiai Állomás laboratóriumában dolgozott. Nem sokkal azt megelőzően, hogy az oroszok bevonultak Herszonba, az állomást vezető személyek sietve távoztak a létesítményből, fontos dokumentumokat is hátrahagyva, amelyek közül a hölgy néhányat magával vitt, majd Európába menekült. Mint ahogyan arról Tamás a videójában beszámol, a hölgy 2025 nyarán kezdett el valójában érdeklődni az általa még 2022-ben elhozott akták iránt. A történet itt vesz egy kemény fordulatot, amiből kiderül, micsoda aljasságot műveltek az amerikai kormány támogatásával és megbízásából ukrajnai biolaborokban.
Igazából nekünk erről a náciknak a II. világháború során a koncentrációs táborokban, foglyokon folytatott elkövetett emberkísérletei jutottak eszünkbe. Talán nem véletlenül…
További részletek a videóban:
A videóban szereplő dokumentumok közvetlenül itt érhetőek el:
https://t.me/magyarbtamas/3534
https://t.me/magyarbtamas/3544
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













