Megfenyegette Putyint a lengyel külügyminiszter a Nemzetközi Büntetőbírósággal
A lengyel Radio Rodzina katolikus csatornán kedd reggel sugárzott beszélgetésben a külügyminisztert Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti találkozójáról kérdezték. Válaszolt arra is, hogy utazhatna-e Putyin Magyarországra esetleg a lengyel légtéren át, amelyben európai uniós repülési tilalom van érvényben orosz repülőgépek számára.
„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független bíróság ne kötelezze a kormányt egy ilyen repülőgép feltartóztatására annak érdekében, hogy egy gyanúsítottat a hágai bíróság elé állíthassanak” – mondta Sikorski, utalva a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2023-as döntésére.
Ha a budapesti Trump-Putyin találkozó megvalósul, Sikorski szerint az orosz elnök más útvonalat választ majd, például Törökország, Montenegró és Szerbia légterén át juthatna el Magyarországra. Azonban egy Bulgárián áthaladó útvonal sem elképzelhetetlen, ugyanis Georg Georgiev bolgár külügyminiszter bejelentette, hogy kérésre engedélyeznék Putyin átrepülését légterükön, írja a Guardian.
„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják” – tette hozzá Georg Georgiev.
A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa kötelezi a bíróság tagállamait Putyin letartóztatására, ha belép a területükre. Magyarország áprilisban lépett ki az ICC-ból, közvetlenül azelőtt, hogy a szintén nemzetközi elfogatóparanccsal sújtott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta Budapesten.
A lengyel külügyminiszter bírálta, hogy Magyarország „uniós tagállamként meghívta Vlagyimir Putyint”. Ez azt is mutatja, hogy „Magyarország nem a Nyugat részeként, hanem a Nyugat és Oroszország között pozicionálja magát” – fogalmazott Sikorski. Megjegyezte: Magyarország az ukrajnai háború kitörése óta az „uniós tagállamok többségétől eltérő politikát folytat”, akadályozza például az Ukrajnának nyújtott támogatás bizonyos formáit, és „továbbra is nagy mennyiségű orosz kőolajat vásárol, annak ellenére, hogy más forrásokból is beszerezhetné azt”.
A kiemelt képen: Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski)