A kormány és az OTP közösen építi újjá a gödöllői kastélyt (videó)
Negyvenmilliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély, a fejlesztést a kormány és az OTP Bank finanszírozza. Orbán Viktor miniszterelnök a bejelentésen azt hangsúlyozta, a magyar nemzet csak akkor lehet méltó a saját történelmére, ha őrzi a múltat.
Magyarország kormánya és az OTP Bank közösen újjáépíti a gödöllői kastélyt – közölte Lázár János Gödöllőn. A miniszter történelminek nevezte ezt a napot, hiszen
az OTP 20 milliárd forintot ajánl fel az épület megújuláshoz, ehhez a kormány ugyancsak 20 milliárd forinttal járul hozzá.
Csányi Sándor arról beszélt, megtiszteltetés számára a közös ünneplés. Mint mondta, szomorú volt, hogy a kastély egy része az enyészetté válik, ez egy hatezer négyzetméteres rész.
Így örömmel vettem, amikor Lázár János a kastély örökbefogadása kapcsán megkeresett, és megállapodtunk az együttműködésben
– mondta. Jelezte, jövőbe mutató módon újítják fel, önfenntartó lesz a kastély.
Ha újra kellene kezdeni, negyvenmilliárd forint nem lenne elég
Orbán Viktor Gödöllőn elsőként köszönetet mondott mindenkinek, aki a kastély fenntartásában segédkezett. Jelezte, ha újra kellene kezdeni a munkát, a negyvenmilliárd forint nem lenne elegendő, így az ő érdemük jelentős.
Lázár János történelmi visszatekintéséről azt mondta, irigykedve tekintünk vissza a XIX. századra, sok erős és tehetős ember adakozott a nemzet javára, és a magyar kormány sem szeretne szégyenkezni e téren. Ennek kapcsán a kormányfő felidézte a kormány elmúlt 15 évének eredményeit, több történelmi épületet is említve.
Mint mondta, a 20. század nem volt kegyes a hazai kastélyokhoz, de az elmúlt években számos kastélyt és egyházi épületet újított fel a kormány. Jelezte, az önkormányzatok a saját forrásaik terhére 66 milliárd forintot dobtak össze az épített örökség megvédésre.
Mint mondta, a mostani felújítás nem csak a történelmi épületre, hanem a kastélyparkra is kiterjed, és remélhetőleg olyan lesz, ahogy Sisi is látta.
Kitért arra, a magyar nemzet csak akkor lehet méltó a saját történelmére, ha őrzi a múltat. Hozzátette, nemcsak a magyar kormány szándékának felelnek meg a felújításokkal, hanem a népi érdeknek is.
Mint fogalmazott, láthatóan van igény minderre, a kastélyok és a várak tavaly 2,5 millió látogatót fogadtak, ami 2,5 milliárd forint bevételt jelentett.
Jelezte, mindenkinek vannak ötletei, mire lehet kiadni negyvenmilliárd forintot, de itt nemzeti értékmentésen túl értelmes üzleti befektetésről is beszélhetünk.
Gödöllő adottságai megteremtik a lehetőséget, közel van Budapesthez, itt van az agrártudományi egyetem, ami kiemelkedő helyen van a ranglétrán. Így próbáltuk a legtöbbet kihozni az adottságokból, és ki is hoztuk
– mondta.
– Nem a nulláról indulunk, a kastély egyes szárnyai már korábban, 2011-ben, az EU magyar elnöksége idején megújultak, itt tartottuk az Európai Tanács ülését is. Most nemcsak meg akarjuk mutatni magunkat Európában, hanem el is foglalni a minket illető helyet – jegyezte meg, kiemelve, hogy Brüsszel is tudja, melyik hely illet meg minket.
A brüsszeli törekvéseket csak addig tudjuk támogatni, ameddig azok nem mennek szembe a mi szuverenitásunkkal
– szögezte le a kormányfő. – Európa azóta sokat változott, akkor még egy bizakodó, növekedési pályára álló hely volt, ma béke helyett háború van, növekedés helyett pedig gazdasági leállás. Sokkal rosszabb a helyzet az európai politikában, mint 2011-ben volt. A magyaroknak az az érdeke, hogy a magyarok békéjét megőrizzük, és a magyarok pénzét ne az ukránoknak küldjük, hanem itt tudják elkölteni a magyarok – húzta alá.
A miniszterelnök arról is szólt, a fejlesztés kilenc évig tart majd, az a pénz, amelyik most ide érkezik a kastély fejlesztésére, a gödöllőieket, az itt élő közösséget is szolgálja majd.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







