Botrány az EP-ben: Izrael melletti kiállása miatt távolítanák el az EU antiszemitizmus-koordinátorát
Szocialista, liberális és szélsőbaloldali politikusok követelik, hogy váltsák le az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni koordinátorát. Katharina von Schnurbein óriási felháborodást váltott ki, miután kijelentette, hogy az Izraellel szembeni ellenséges politika az európai antiszemitizmust táplálja. Az Európai Parlament huszonhat képviselője hivatalos levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez.
Az Európai Parlament képviselőinek egy csoportja kampányt indított Katharina von Schnurbein, az Európai Bizottság antiszemitizmus elleni koordinátora ellen – írja az Israel Hayom. A tisztviselőt azzal vádolják, hogy intézményi hatáskörét túllépve Izrael érdekeit védelmezte, és ezzel aláásta az antiszemitizmus-megelőzés hitelességét. Katharina von Schnurbein már közel tíz éve tölti be a pozícióját, munkáját pedig a kontinens vezető zsidó szervezetei is széles körben támogatják.
A lap úgy tudja, hogy a vita hátterében egy május végén kiszivárgott jegyzőkönyv áll. Eszerint Katharina von Schnurbein diplomáciai képviselők előtt beszélt arról, hogy az Izrael delegitimálására irányuló politikai törekvések az antiszemitizmust erősítik Európában.
Az EU antiszemitizmus elleni koordinátora arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hamász európai tiltakozó akciói, valamint a Gázát támogató uniós rendezvények szintén az antiszemitizmust gerjesztő légkört erősítik.
Katharina von Schnurbein kijelentése elsősorban a Zöldek, a szocialista és a liberális frakciókból váltottak ki felháborodást. A sértett európai parlamenti képviselők még tovább mentek, és hivatalos levélben kérték az Európai Bizottságtól a tisztviselő leváltását. A kezdeményezést összesen huszonhat politikus írta alá, amelyhez szélsőbaloldali hátterű izraeli szervezetek is csatlakoztak.
A kritikusok Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnök fordultak, megkérdőjelezve Katharina von Schnurbein függetlenségét. Levelükben hangsúlyozták, hogy az antiszemitizmus elleni fellépés nem jelentheti automatikusan Izrael politikájának támogatását.

Izrael-ellenesség áll a kezdeményezés mögött
A nagy európai zsidó szervezetek és vallási vezetők határozottan kiálltak Katharina von Schnurbein mellett, köztük Ariel Muzicant, a Zsidó Világkongresszus alelnöke és Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke is. Hangsúlyozták, hogy a koordinátor elleni támadások mögött politikai megfontolások és a növekvő Izrael-ellenesség áll, miközben Katharina von Schnurbein kulcsszerepet játszik a kontinens zsidó közösségeinek védelmében.
Brüsszeli források szerint Katharina von Schnurbein leváltásának a célja, hogy megszüntessék az összefüggést az Izrael-ellenes intézkedések és az antiszemitizmus között.
Kritikusai olyan utódot szeretnének, aki élesebben különválasztja a zsidó közösségek védelmét az izraeli politika értékelésétől. A lap szerint a koordinátor elleni kísérletek mindeddig nem értek célba, hiszen Katharina von Schnurbein továbbra is az EU vezetőinek bizalmát élvezi, valamint a nagyobb európai zsidó szervezetek is kitartanak mellette.
Katharina von Schnurbein korábban úgy fogalmazott, hogy a zsidó közösségeket érő támadások nem csupán a vallási kisebbségeket fenyegetik, hanem az európai demokrácia egészét is.
hirado.hu
Kiemelt kép: Az Európai Bizottság brüsszeli székháza (Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys)