Európa szomorú jövője: Béke és jólét helyett háború és szegénység

Az unió egykor békét és jólétet ígért, helyette inkább félelmet és a szociális bizonytalanságot hozott.

Az Európai Unió egykor a béke és jólét szimbóluma volt, ma viszont a militarizálás és a szegénység felé menetel.  Az amerikai nyomásra bevezetett védelmi kiadásnövelések mögött kirajzolódik az európai polgárság átverése.

Az európai idea a második világháború utáni időszakban fogant: ha az egykori ellenfeleket gazdaságilag és közös értékekre alapuló szociális intézményeken keresztül összekötjük, az békét és jólétet eredményez.   Történetének nagy részében ez az elv érvényesült: az EU megtestesítette Európa morális közösségként történő újjászületését.  Az alapértékeket a szociális jogok és a kollektív biztonság képezték.

Sajnos ez az Európa már a múlté, Európa a hidegháború óta nem tapasztalt mértékben fegyverkezni kezdett. Az európai jóléti államot csendben feláldozzák a militarizálás oltárán. A tagállamok a GDP 5 százalékát tervezik hadi célokra költeni.  Ezt a metamorfózist nem egy európai stratégiai tervnek köszönhetjük, hanem az amerikai hadiipari komplexum nyomásának, ugyanis ők fognak rajta meggazdagodni.

A béke projekttől a hadigazdaságig

Az EU új arca, a háború és hiány projekt, politikai és retorikai szinten is megnyilvánul.  Az európai vezetők nem fogalmaznak semmilyen olyan biztonsági igényt, amely a Washington által kijelölt céloktól különbözne.  Eme új irány egyik képviselője Mark Rutte, egykori holland miniszterelnök, újabban NATO főtitkár.

A ma már „Trump csúcsnak” csúfolt hágai találkozón Rutte Trump minden igényét kielégítette.  A guruló vörös szőnyegeket előkelő díszvacsorák követték, de semmilyen nehéz kérdés nem került szóba.   A hangsúly az „egységen” volt.  Olyan kérdések, mint az ukrajnai konfliktus eszkalálásának hosszú távú következményei vagy az 5 százalékos hadikiadások megvalósíthatósága nem voltak terítéken.

Rutte kijelentette: Oroszország meg fogja támadni a NATO-t.  Erre az állításra semmilyen bizonyítékot nem mutatott fel.  Egyes európai megfigyelők ezt „veszélyes színháznak” minősítették.

A NATO vezető spekulatív fenyegetéseket terjeszt.  Arra törekszik, hogy a népesség szó nélkül magáévá tegye az új militarizálási irányt.  Ezzel egyidőben a szövetség veszít hiteléből, és a világon erősödik az a nézet, hogy nem szuverén tényező, hanem egy amerikai hűbérállam.

A militarizálás ára

Az 5 százalékos védelmi kiadások Európa népeire nézve komoly következményekkel járnak.  Peter Volgin, bolgár EU képviselő, egy interjú során azt nyilatkozta, hogy ez az intézkedés nem fog sem fokozott biztonsághoz, sem fokozott stabilitáshoz vezetni.  Volgin szerint a fegyverkezés mindig növeli a háború kockázatát.  Volgin itt Csehovot idézte: ha egy színdarab első felvonásában a falon egy pisztoly lóg, akkor azt az utolsó felvonásig valaki el fogja sütni.

A stratégiai kockázatokon kívül a gazdaságiak is jelentősek.  A hadikiadások növelését a szociális szolgáltatások (oktatás, egészségügy, jóléti támogatások) rovására tervezik megvalósítani, és ezzel pont az európai szociális modell alapjait fogják aláásni.  „Európa egy szociális empátiától teljesen mentes, állig felfegyverzett szörnyeteggé válik” –  folytatta Volgin.

Az európai polgár nagy árat fog fizetni egy olyan stratégiáért, amelynek babérjait elsősorban amerikai fegyvergyárosok fogják élvezni.

Az oroszgyűlölet, mint háborús logika

A változást az intézményesített ruszofóbia kíséri.  Az oroszgyűlölet Európában ma már hivatalos ideológia, amely meghatározza a politikát, a média narratívákat és a diplomáciai stratégiát.

Az orosz agresszió Ukrajnában valós, viszont az EU-ban divatos narratívák gyakran a történelmi russzofóbiára, olykor az érzelmekre és az előítéletekre alapoznak.

Oroszország az évszázadok során volt, amikor Európa része volt, volt amikor nem.  Kulturálisan Európa sokat köszönhet Oroszországnak, de Európa az oroszokat gyakran nem tekintette „európainak”.

Az ukrajnai konfliktus által az európai elitnek lehetősége nyílt arra, hogy a russzofóbiából politikát csináljon. Oroszország európai integrációja helyett az EU a konfrontációt, a szankciós politikát és a militarizálást választotta.

Az az Európai Unió, amely azért jött létre, hogy a kontinensen belüli évezredes gyűlöletet a határok eltörlésével orvosolja, most épp gyűlöletet szít, hogy falat építhessen.  Az olyan szociális és morális hangok, amelyek a dialógust, a békét, vagy a diplomáciát részesítik előnyben, ma már marginalizálódnak.  A militarista nézőpont naívnak tekinti őket.

Növekvő demokrácia deficit és stratégiai sodródás

Mindeközben a szakadék az európai politikai osztály és az európai népek között egyre szélesebb.   Az ukrán konfliktus első évében készült felmérések szerint a népesség 70 százaléka a béke tárgyalásokat részesítette előnyben, ugyanakkor az európai parlamentben a képviselőknek mindössze 5 százaléka folytatott békepolitikát.  Ugyanezen testület 80 százaléka leszavazott minden diplomácia törekvést.

Az EU külpolitikájában nem kap helyet a demokratikus vita, ehelyett a meghatározó szerep a lobbistáké, a bürokratáké és az Atlanti-óceánon túlról eredő nyomásé.

A jóléti modellből hadigazdasággá való váltás sem nyugodott konszenzuson.  Clare Daly és Mick Wallace, egykori EU képviselők szerint, „lehullott a liberális maszk”. Csak egyes geopolitikai célok számítanak, az emberek nem.

Háború és szegénység: egy ördögi kör

A fenti változások gazdasági következményei már Európa-szerte érezhetőek.  Az oroszellenes szankciók energiahiányhoz, inflációhoz, valamint egyes kulcsfontosságú gazdaságok (Németország, Olaszország) ipari termelésének visszaeséséhez vezettek.  Az EU tagállamok borsos árat fizetnek az USA-ból importált cseppfolyósított gázért, vagy az amerikai fegyverekért.   A pénz az Atlanti-óceánon keresztül nyugatra áramlik, eközben az európai polgárok létszükségleti kiadásai drágulnak, a fizetések viszont stagnálnak.

Az EU hadigazdaságra való váltása feláldozza a korábbi szociális jóléti modellt. Nő az elégedetlenség, a szélsőjobboldali pártok egyre erősödnek. Az új modell gazdasági, szociális, és politikai labilitáshoz vezet.

Mi a végcél?

Az Európai Unió válaszút előtt áll.  Ha az EU célja az, hogy egy USA által megszállt  hűbérállam legyen és az USA által vezetett „Nyugat” része legyen, ezt csak akkor valósíthatja meg, ha feláldozza eredeti identitását és céljait, köztük a jólétet és a békét.

Ha viszont az EU vissza szeretné szerezni autonómiáját, valamint morális hitelét (amelyből azáltal még többet vesztett, hogy nem ítélte el a Gázai népirtást), akkor választ kell adni egy pár kényelmetlen kérdésre.  El tud-e az EU képzelni olyan biztonsági architektúrát, amely nem a hűbérállamiságra és a militarizálásra épül?    Képes-e az EU többre, mint az USA érdekeihez idomuló szolgalelkűségre?  Képes-e az EU újra olyan politikai struktúrákat megvalósítani, amelyekben szerepet játszik a szociális igazság és a demokratikus legitimitás?   Lesznek-e az EU-nak újra igazi morális ambíciói, mert nem is olyan régen az EU vezető szerepet játszott a világ konfliktusainak enyhítésében?

Egyelőre az EU iránya egyértelmű: az unió régen jólétet és békét igért, de e helyett az EU polgár félelmet és szociális bizonytalanságot kapott.  A háborús kiadások egyre nagyobbak, a szegénység növekszik.  Közben az unió nem hoz szuverén döntéseket, politikája a teljes szolgalelkűségen alapszik.

További források:

Írta: J. Ricardo Martins

Fordította: Hetényi Balázs

 

Magyar Békekör

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt kép: illusztráció / GETTY