Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Meloninak kellett Bident elkapnia, mert „szökni” próbált az amerikai elnök

Ismét kínos helyzetben videózták le a „végtelenül egészséges” amerikai elnököt. Most a G7-ek csúcstalálkozóján indult el valamerre Joe Biden, csak éppen nem tudta merre és minek.

Az már szinte mindennapossá vált, hogy az Egyesült Államok pillanatnyi és a következő választáson újra induló elnöke – finoman szólva is – furcsa viselkedési formákat ölt. Hol egy nem létező emberrel fogna kezet, néha halott politikusokkal beszélget, illetve olyan kijelentéseket tesz, melyek teljesen valószínűtlenek.

[irp posts=”119472″ ]

Az egyik közösségi megosztó oldalon látott napvilágot az alábbi videó, amelyen jól látható, hogy az amerikai elnöknek fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök segítette ki a valamerre egyszer csak nekiinduló Bident. Mondhatni ez a szituáció is több mint kínos:

@dailymail This was the moment Joe Biden strangely wandered away during the G7 Summit in Italy. As the other world leaders gathered for a photograph, Italy’s Giorgia Meloni noticed Biden was absent and guided him back to the group. 🎥 Reuters #joebiden #italy #news #politics #giorgiameloni ♬ you not the same – tilekid

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Joe Biden amerikai elnök / Fotó: YouTube / archív

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük