KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

900 katonát veszítettek az ukránok az elmúlt 24 órában – az ellentámadás heteken belül kifulladhat

A kijevi erők júliusban kimerítik támadási kapacitásaikat, ha a jelenlegi ukrán veszteségek száma továbbra is fennmarad – jelentette ki kedden Andrej Kartapolov, az orosz Állami Duma védelmi bizottságának vezetője.

Az ukrán csapatok csak az elmúlt 24 órában mintegy 900 katonát veszítettek, akik meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek

– magyarázta a vezérezredes.

Kartapolov szerint ugyanebben az időben kilenc harckocsit és több tucat páncélozott járművet is elvesztettek.

“Ha ez ilyen ütemben folytatódik, úgy vélem, három héten belül befejezzük [ennek az offenzívának] a visszaszorítását, és mi magunk is dinamikus akciókba kezdünk”

– valószínűsítette Kartapolov.

A vezérezredes azt állította, hogy Ukrajna máris mintegy 20 ezer katonát vesztett el a 40-50 ezerből, akiket állítólag erre az offenzívára képeztek ki. Bár forrásait nem nevezte meg, de azt állította, hogy a várva várt ukrán hadművelet nagyrészt kudarcot vallott.

“Eddig egyik taktika sem vált be, amit alkalmaztak”

– mondta.

A kijevi csapatok nem jutottak tovább az orosz előretolt védelmi terület biztonsági zónájánál, és még az első védelmi vonalat sem érték el – tette hozzá a képviselő.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az elmúlt 24 órában több mint 600 ukrán katona vesztette életét, mivel a kijevi csapatok folytatták támadásaikat az orosz állások ellen. Az ukrán erők emellett több tucat páncélozott járművet, valamint tüzérségi lövegeket, köztük legalább három amerikai gyártmányú M777-es ágyút veszítettek el – derült ki a minisztérium keddi, szokásos napi tájékoztatójából.

Kijev nagyszabású offenzívája június 4-én kezdődött. Az ukrán csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek a támadásokban, amelyeket – az orosz védelmi minisztérium szerint – az orosz erők visszavertek.

A múlt héten azt közölték, hogy a kijevi frontkatonák közül 7500-an haltak vagy sebesültek meg. Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy Kijev a Nyugat által neki szállított nehézfelszerelés akár 30 százalékát is elveszíthette.

Ez is érdekelheti:  Trump: „Valami nagyon nincs rendben” Harris-szel

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt képen: az ukrán fegyveres erők megsemmisült tankja látható. © Sputnik / Viktor Antonyuk

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük