Hirdetés

Zelenszkij utasít, a spanyolok ugranak – letartóztatták az ukrán bloggert

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kijev “árulással” vádolja az emigrált ellenzéki újságírót

Még csak nem is tartózkodott Ukrajnában Anatolij Sarij neves ukrán blogger, akit hazájában Zelenszkij-kritikusként tartanak számon.

A Spanyolországban élő ukrán bloggert az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) által kiadott körözés alapján vette őrizetbe a spanyol rendőrség. A vád ellene  – egyebek mellett – hazaárulás. A YouTuber ellen még 2021 februárjában indult eljárás.

Shariy letartóztatása

„bizonyítja, hogy Ukrajna minden árulója előbb-utóbb megkapja jól megérdemelt büntetését. Ez elkerülhetetlen”

– állította az SBU.

A RIA-Novoszty értesülései szerint, Shariy-t május 4-én nemzetközi elfogatóparancs alapján vették őrizetbe Tarragona-ban.

Shariy még 2012-ben kapott politikai menedékjogot az EU-ban Litvániától. Akkor azt mondta, hogy Viktor Janukovics kormányának üldözése elől menekül, akit a nyugati média oroszbarátnak bélyegzett.

Janukovics a 2014-es Majdan-puccs után elmenekült Ukrajnából, de a blogger továbbra is kemény kritikusa maradt az ukrajnai hatóságoknak, legyen szó Petro Porosenko elnökről vagy utódjáról, Volodimir Zelenszkijről. Shariy elítélte ugyan Oroszország február végén indított ukrajnai hadműveletét, de folyamatosan kritizálta Kijevet a konfliktus során folytatott magatartása miatt.

A blogger politikai menedékjogát Litvánia idén januárban törölte.

Shariy szerdán nem volt jelen a közösségi médiában, de csütörtökön a Telegramon megosztott egy fotót a feleségéről, amint papagájokat etet Barcelonában, amihez egy megjegyzést is fűzött: ” Ez tényleg egy vígjáték.”

Sajtóértesülések szerint a blogger jelenleg Barcelonában van házőrizetben mindaddig, amíg az Ukrajnának szóló kiadatásáról nem születik döntés. Zelenszkij képviselője annak a reményének adott hangot, hogy Shariy ukrán bíróság elé kerül és az ukrán törvényekkel összhangban vonják majd felelősségre.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt képen: Anatoly Shariy

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

toggle
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás