Zelenszkij: katonai támogatás nélkül visszavonulásra kényszerülünk
Zelenszkij ukrán elnök pénteken tudatta, az ukrán haderő visszavonulásra kényszerül, ha a nyugati szövetségesek beszüntetik Kijev támogatását – jelentette a Reuters és a Bloomberg.
Zelenszkij kifogásolta, hogy a Nyugat figyelme megoszlik Ukrajna és a Közel-Kelet között, s Ukrajna nem kapja meg a megígért lőszermennyiséget. Különösen a 155 mm-es tüzérségi lövedékek szállítását hiányolta.
David Cameronnal, Nagy-Britannia újonnan kinevezett külügyminiszterével csütörtökön folytatott kijevi megbeszélésén az ukrán elnök arra figyelmeztette a brit diplomácia vezetőjét, hogy a világban, esetleg még Európában is bekövetkezhető újabb válságok nem tántoríthatják el a Nyugatot Ukrajna támogatásától, hiszen közös ügyről van szó, és a nyugati támogatás nélkülözhetetlen Kijevnek
Cameron így válaszolt: „Azzal, hogy itt vagyok, azt akarom mondani, hogy továbbra is megadjuk önöknek azt az erkölcsi, diplomáciai, gazdasági támogatást, de mindenekelőtt azt a katonai támogatást, amelyre szükségük van, nem csak idén és jövőre, hanem ameddig csak kell”.
A brit külügyminiszter azt is tudatta, London nem tett le céljáról, hogy integrálják a NATO-ba Ukrajnát.
Mihail Bujakevics, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet bécsi orosz állandó képviseletének helyettes vezetője pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati szövetségesek hatalmi váltást készítenek elő Ukrajna élén. Megpróbálnak olyan vezetést állítani a jelenlegi helyébe, amely de facto tudomásul venné a kialakult új határokat, de biztosítaná Ukrajna Nyugathoz tartozását.
Zelenszkij az újabb orosz propaganda hadjárat részének minősítette a feltételezést, és azt mondta róla, hogy az oroszok őt akarják eltávolítani a hatalomból. „Majdan 3” névre keresztelte az oroszoknak tulajdonított tervet, és azt mondta róla, hogy a lélektani hadviselés célja az ukrán társadalom megosztása.
Megfigyelők szerint az ukrán és a nemzetközi sajtóban hírek jelentek meg a kijevi hatalmi körök belső vitáiról. köztük Zelenszkij és Valerij Zaluzsnyij tábornok, az ukrán fegyveres erők parancsnoka közti stratégiai nézetkülönbségekről.
A BBC kimutatása szerint 2022. február és 2023. augusztus vége között húszezer ukrán hadköteles dezertált külföldre a frontra küldése elől. A legtöbben Lengyelországba, Magyarországra, Moldáviába, Szlovákiába és Romániába menekültek. Több tízezer ukrán férfinak nem sikerült átlépnie a határt.
Kijev, 2023. november 17. péntek (MB)
Kiemelt kép: Ukrán elnöki sajtóhivatal
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…