KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zelenszkij bemondta, amire mindenki várt: „Ukrajna készen áll az ellentámadásra”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ukrán elnök szerint az ellentámadás súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat.

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.

Kapcsolódó:

Az USA elhalasztja az ukrán offenzívát – avagy ukrán csapataink ellentámadásban vannak

Kijev reményei szerint az ellentámadással megváltoztathatják a tavaly február óta tartó háború dinamikáját, és visszafoglalhatják az oroszok által megszállt ukrajnai területeket.

„Erősen bízunk benne, hogy sikerrel járunk” – nyilatkozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy az ellentámadás „súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat”, így

nem tudja pontosan, mennyi időt fog igénybe venni.

 

Az ukrán elnök májusban azt mondta, hogy meg kell várniuk, amíg a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba, mert csak ezt követően tudják hatékonyan megindítani az ellentámadást.

Az elmúlt időszakban többször is igyekezett diplomáciai utakon arra bírni a nyugati országokat, hogy még több harci eszközzel támogassák Kijevet a Moszkva elleni harcokban.

Az ukrán hadsereg szombat reggeli beszámolója szerint a harcok a Donyeck megyei Marinka városában összpontosulnak, a közlés szerint az ukrán erők valamennyi orosz támadást sikeresen visszavertek.

 

Mandiner

Kiemelt képen: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök / Fotó: EPA

Ez is érdekelheti:  Ukrajnában már lőnek a "toborzók" az ellenálló mozgósítottakra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Zelenszkij bemondta, amire mindenki várt: „Ukrajna készen áll az ellentámadásra”

  1. Elmész te a jó q anyádba te drogos féreg!! TE miért bujkálsz menj a frontra és állj a puskák elé !!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük