KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Z. Kárpát: semmiféle tárgyalás nincs senkivel, visszalépéseket sem terveznek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A más pártokkal történő együttműködést firtató kérdésre Z. Kárpát Dániel közölte, nem tervezik, hogy visszalépnek senkinek a javára, a tagság sem gyakorol ezért nyomást az elnökségre. Az együttműködést abban az esetben tudta elképzelni, hogy ha a Jobbik megnyeri a választást, de egyedül nincs meg az 50 százalék plusz egy szavazata. Hozzátette: de ekkor is csak a 21. század pártjai, az LMP és a Momentum jöhetnek szóba.

Semmiféle tárgyalás nincs senkivel – erősítette meg a politikus arra a kérdésre, hogy az MSZP-vel tárgyaltak-e. Közölte, ennek szükségességét sem érzik, hiszen a Fidesz legyőzésének receptje – amelyet Hódmezővásárhelyen, Ózdon vagy Tapolcán látni lehetett – egyáltalán nem járt együtt visszalépéssel, koordinációval.

Nem változott a véleményük a késelés után sem

Fenntartják véleményüket, a késeléseket azonban elítéli – mondta a jobbikos képviselő arra a felvetésre, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök szerdán bocsánatot kért Lázár János miniszter videója miatt, és a legélhetőbb európai városnak nevezte Bécset, majd szerda este a városban két késeléses támadás is történt, melynek négy ember esett áldozatul.

Arra kérdésre, hogy Vona Gábor bocsánatot kér-e Lázár Jánostól, az alelnök közölte, Vona Gábornak nem kell szabadkoznia, hiszen nem ő telepített be embereket Magyarországra, nem ő nyitotta ki az utat Bécs felé. Vona Gábornak programja van a kérdés megoldására – tette hozzá.

Egy másik felvetésre, miszerint ha a Jobbik szerint Bécs a legélhetőbb város Európában, két évvel ezelőtt miért osztogattak gázsprayket a bécsi nőknek, Z. Kárpát Dániel úgy felelt, attól, hogy egy élhető városról van szó, még nem nulla százalék a bűnözők aránya.

Arra a kérdésre, mire gondolt Vona Gábor, amikor egy interjúban arról beszélt, szerinte Bécsben a bevándorlás miatti helyzet már azon a határon van, ami nem biztos, hogy kezelhető, a politikus azt mondta, nem tudja, hogy egy 2015-ös interjúban mire gondolhatott Vona Gábor. Hozzátette: a Jobbik az egyetlen következetes politikai erő a migráció kérdését nézve, a Jobbik találta ki a kerítést és biztosította a kétharmados támogatást a parlamentben, hogy a honvédség ott lehessen a kerítésnél.

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

Csomag a devizásokért

A Jobbik átfogó csomagot terjeszt be ismét az Országgyűlésnek a devizahitel-károsultak érdekében – közölte.

Z. Kárpát Dániel azt mondta: a Jobbik a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítás mellett elszánt egy teljes körű kilakoltatási moratórium bevezetésére a probléma megoldásáig. Az ezeket az ügyeket érintő végrehajtási moratóriummal megakadályoznák a tartozások indokolatlan és mesterséges duzzasztását – tette hozzá.

Fontosnak tartja – mondta – , hogy minimálbérből vagy az alatti összegből ne lehessen pénzt levonni, minimálbér felett pedig kizárólag indokolt esetben lehetne egy csökkentett összeget letiltani. Ismertetése szerint a megváltozott munkaképességűek ellátásából szintén nem lehetne így pénzt levonni.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, az ingatlan becsértékét évente kellene megállapítani. Azzal indokolt, hogy ha a becsérték megállapítása után évekig nem értékesítik az ingatlan, akkor annak elértéktelenedése még inkább lehetetlen helyzetbe hozza a családot.

Szólt arról is, hogy meg kellene szüntetni azt, hogy bárki ingatlanját töredékáron lehessen eladni. De ha már így történik, miért ne lehetne elővételi joga a károsultnak, a családjának, vagy jogvédőknek.

Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság elnökének a kamupártokra és az ajánlóívek ellenőrzésére vonatkozó kijelentésére Z. Kárpát Dániel úgy reagált, teljesen új választási rendszerre lenne szükség, amelybe elszámoltathatósági elemet is be kellene építeni.

Kérdésre elmondta, támogatni fogják, hogy az MSZP-Párbeszéd kezdeményezésére hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését a 13. havi nyugdíj bevezetése és a fenntartható rezsicsökkentés érdekében. A Jobbik a napirendet a devizahitel-károsultak problémájával egészítené ki – jegyezte meg.

(MTI nyomán)
Kuruc.info

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Z. Kárpát: semmiféle tárgyalás nincs senkivel, visszalépéseket sem terveznek

  1. Eljátszottátok a hitelességeteket ezzel a néppártosodással, úgyhogy szerintem, ez a hajó már elment, várjátok meg a teljes választási bukást. Akkor alakítsátok meg a „Jobbik 2.0”-t. Akkor fogjátok látni, hogy kit nem szabad felvenni az új pártba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük