Washingtonban már az atomháborúra készülnek
A Fehér Ház egyik magas rangú illetékese szerint az Egyesült Államoknak ki kell bővítenie nukleáris fegyverarzenálját, válaszul arra, hogy Oroszország, Kína és Észak-Korea töretlenül növeli nukleáris programjait – írja a Newsweek cikkére hivatkozva a Magyar Nemzet.
Pranay Vaddi, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának vezető igazgatója a nukleáris előkészületekkel kapcsolatban most úgy fogalmazott, az Egyesült Államoknak több stratégiai nukleáris fegyverre lesz szüksége az elkövetkező években ahhoz, hogy elrettentse Oroszországot, Kínát és más ellenfeleit. Hozzátette:
Teljes mértékben fel kell készülnünk arra, hogy végrehajtsuk, ha az elnök meghozza ezt a döntést.”
Az amerikai tisztségviselő arra is figyelmeztetett, hogy Kína, Oroszország és Észak-Korea rohamos ütemben bővíti és diverzifikálja nukleáris arzenálját, és alig vagy egyáltalán nem mutat érdeklődést a fegyverzet-ellenőrzés iránt.
A Magyar Nemzet emlékeztet: májusban Oroszország taktikai atomfegyver-gyakorlatot kezdett. Moszkva szerint ez válasz az egyes nyugati tisztviselők provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire. A háborús pszichózisban szenvedő Emmanuel Macron francia elnök ugyanis továbbra sem zárja ki, hogy nyugati csapatok érkezzenek Ukrajnába. Több európai politikus pedig vakon követné a párizsi vezető ötletét.
Mandiner
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
MORVAI DE KRISZTINA …TEHÁNT NEM MAGARI KRISZTINA – ÉS AZ ELKOBZÁS! MENJ EL MA VÁLASZTANI ÉS NE SZABAZNI!
Észrevételem: Elképesztő, egy idősíkban olvasom, nyugatiországok visszahőköltek, amikor Putyin megfenyegette őket a következménnyel –most meg ezt olvasom, itt az ideje média – vagy ez a feladatod, hoyg tartsdrettegésben félelemben a népeket, és jön majd az amerikai nagybácsi és megvédbennettek… mondom, hogy undorítóak a politikusok, kivéve akiket ellenkezővéleményük miatt meg gyilkoltattak! Kezdve Keneddytől Kadhadfifig bezárólag…mocsok alja köztörvéynes bérgyilkosok és emberiség által elítélt tömeggyilkosok::::::::::::””” Soha ne feledd a HH. (:::továbbiakban háttérhatalom….))))váltja a rendszereket, amikor már nem tud és már nem is akar úgy uralkodni mindaddig! Ugye értitek? Ma dettó – semmi kétséged ne legyen Magyar fog következni asorban – menj és válaszd azt ma… mert tudd, utána semmi se lesz úgy ahogy volt,és ugye enélkül senki nem várhat rehabilitációt kártérítést amit az elüzőrendszerek, kádár és orbánig bezárólag okoztak … ÉS HA NEM MÉSZ EL SZAVAZNIAKKOR IS VÁLTOZÁS LESZ, MERT EZ A UN, PROTOCOL! ÉS MA ESZEMBE JUTOTT, HOGY ELKOBOZTÁK A RISZTÜ FORGÓTÁRCSÁSPISZTOLYOMAT JOGTALANUL , MERT NEM, HASZNÁLTAM SE SZABÁLYSÉRTÉS TÖRTÉNETBEN SEBŰNCSELEKMÉNY TÖRTÉNETBEN – Ugyanis a törvény szövege a szabálysértési kódexben ígyírja le:Az elkobzás – 21.§. (1) El kell kobozni azt a dolgot, a,) amelyet a szabálysértés elkövetéséhezeszközül használtak . vagy amely a szabálysértés útján jött létre, feltévemindkét esetben, hogy annak birtokban tartását a jogszabály tiltja, illetőlegannak az elkövető részéről való birtokban tartása a közrendre vagy aközbiztonságra veszéyles… ez utóbbiról szó se volt, hisz ezek az alattörvénynek már csak utána való történései lehetnek – de nem voltak, sőtellenünk elkövettek el szabálysértést de inkább bűncselekményt – mindezt akkora vérző fiam képével elküldtem prof dr. MORVAI krisztinának eu képviselőnek.. és ahogyte kedves olvasó nem intézkedett benne úgy az se – azt hiszi feledésbe merültnem, hisz olvasod – és a endőrségen nagykanizsán hiába könyörögtem adják visszamert kell az önvédelemhez nem adták vissza máig. DE SÍRVA FOGJÁTOK VISSZA ADNIREMÉLEM%ÉS ITT A PÉNZ BÍRSÁG IS AKKOR 50.FORINTTÓL 5000 FORINTIG VOLTLEHETSÉGES – A RENDŐR HELYSZÍNI KIVÉVE, MERT A TÖMBBEN 20-FT-OS CSÍKOK VOLTAKÉS BIZONY 20.-FTAL BÜNTETIK AZ ENYHET A SÚLYOSABBAT MAX 500 FT-AL. Ma hogyvan ez mennyit fejlődött ez fogalmam sincs aki tudja írja ide le nekem!Köszönöm, hogy elolvastál, ESTE 19.00 IG JÓL GONDOLD MEG MIT TESZEL, SZERINTEMMENJ ÉS SZAVAZZ A MAGYARRA! 9. SZERENCSÉS MAGYAR SZÁMRA!
—
id. Kiss László