Völner Pál ügyvédje: „Abszurd, amit Magyar Péter állít” (videó)
Nem Varga Judit a Schadl–Völner-ügy kulcsszereplője, éppen ezért nem az ő vallomásától kell várni ennek az ügynek a megoldását – jelentette ki Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje a Hír TV Napi aktuális című műsorában. A védőügyvéd szerint a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel azon tartalma, miszerint figyelmeztették Völner Pált, hogy hagyja abba, de ő nem tette, marhaság.
Az pedig, hogy úgy befolyásolták a nyomozást, ahogy Magyar Péter állítja, teljes képtelenség – vélekedett. Papp Gábor biztos abban, hogy be tudják bizonyítani Völner Pál ártatlanságát.
Nem kételkedik Völner Pál szavaiban
Papp Gábor kiemelte: egy normális ügyvédi együttműködés alapjának tartja, hogy amit Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori parlamenti államtitkára állít, azt ő elhiszi, és ebben nincs oka kételkedni. Emlékeztetett: Völner Pál közel két éve büntetőeljárás hatálya alatt áll, egy öt-tíz éves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény terheltje, a családja teljes vagyonát zár alá vették. – Meg fogjuk védeni magunkat – szögezte le az ügyvéd. Hangsúlyozta, Völner soha életében nem kapott és nem is kért támogatást, senki soha, semmilyen segítséget nem nyújtott neki, nem voltak hátsó pult alatti információk, amivel ő bármilyen előnyre szert tett volna, kizárólag saját magára, rá és a védőtársára számíthatott ebben a büntetőeljárásban.
Varga Judit szerepe marginális a Schadl–Völner-ügyben
Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy tanúként hallgatta ki az ügyészség Varga Judit volt igazságügyi minisztert, Papp Gábor elmondta, nem a volt igazságügyi miniszter a legfontosabb szereplője az ügynek, és nem ő a legfontosabb tanú.
Úgy vélte, az a személy a kulcs, akivel az ügyészség kötött egy egyezséget – állítása szerint – súlyosan törvénysértő körülmények között, valamint az a személy, aki soha életében nem állította, hogy Völner Pál pénzt vett volna át.
Varga Judit sokadik szereplője ennek az ügynek, nem az ő vallomásától kell várni az ügy megoldását – mutatott rá. Az ügyvéd teljes képtelenségnek nevezte azt, ahogy Magyar Péter szerint az ügyet bárki befolyásolta volna. – Olyan nincs, hogy bevonulnak Rogán Antalék és elvisznek aktákat, ez teljesen kizárt – tisztázta Papp Gábor. Az ügyvéd hozzátette: az teljes abszurditás, ahogy Magyar Péter felvázolta a történetet.
A teljes beszélgetés megtekinthető itt:
Hír Tv, Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje / Fotó: Hír Tv – Prinscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…