Verekedésbe keveredett Szalai Ádám, a rendőrség nyomoz az ügyben
A focista állítja, testvére fenyegetve érezte magát, ezért kelt védelmére a pesti éjszakában.
Verekedésbe keveredett Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, állítja egy 21 éves férfi nyilatkozata alapján a Blikk. A lap úgy tudja, a fiatalember és a focista december 29-én keveredtek szóváltásba egy pesti szórakozóhely közvetlen közelében.
A lapnak nyilatkozó sértett arról számolt be, éppen Szalai Ádám öccsét kérte meg arra, hogy a buli után készítsen fényképet róla és barátairól, amit a focista testvére nem vállalt.
„Értetlenkedtem, mert semmi rosszat nem akartunk, és hát persze, akkor már túl voltunk néhány italon, úgyhogy visszakérdeztem, »miért nem, te f.szfej?« Valami ilyesmit mondtam neki, amit persze, nem kellett volna. Nem túl szépen, nyilvánvalóan” – ismerte el a lapnak a férfi. Elmondása szerint ekkor avatkozott közbe a labdarúgó, számonkérve őt a szóhasználata miatt, majd mellkasba rúgta.
A Sportal.hu elérte Szalai Ádámot, aki a lapnak a következőket nyilatkozta:
„Megpróbálom a legrövidebben és legőszintébben összefoglalni a történteket. Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert.”
Hozzátette azt is, „Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam”.
Mint mondta,
Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket.Úgy tudom, hogy szelfizni akartak a testvéremmel, amire ő nem volt hajlandó, ebből alakult ki a szóváltás, amikor pedig négyen körbevették, ténylegesen fenyegetve érezte magát.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) magához vonta az ügyet, feljelentés alapján ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást garázdaság gyanúja miatt.
Mandiner
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…