Hirdetés

Városháza-ügy: 4 milliárdos kenőpénzbotrányt kell megmagyaráznia Karácsonyéknak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mintegy 40 milliárd forintért értékesítette volna a Városházát a Karácsony Gergely vezette főváros számára amerikai és izraeli befektetőknek Berki Zsolt, jelezve, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel kell majd tárgyalniuk; ezen felül még 4 milliárd forint kenőpénzt osztottak volna vissza – olvasható a hirado.hu oldalán.

A hírt a Magyar Nemzet tette közzé a Mediaworks Hírcentrumának birtokába került rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva, melyben az érdeklődő amerikai befektető képviselőjének tanúvallomása szerepel.

„El kívánom mondani továbbá, hogy Berki Zsolt engem keresett meg azzal, hogy lehetőség lenne megvásárolni a Városháza ingatlanegyüttest és más ingatlanokat” – jelenti ki a Magyar Nemzet cikkében közölt dokumentumok egyikében az „1-es számú tanú”, aki „egy amerikai befektetőt” képviselt.

Az amerikai befektetők képviseletében eljáró személy jelezte:

az üggyel összefüggésben nála fellelhető levelezést átadja a nyomozóknak.

Forrás: Magyar Nemzet

Az 1-es számú tanúban a bizalmat az is erősítette Berki iránt, hogy a férfi korábban jelen volt két olyan bejáráson, amelyen eladó fővárosi ingatlanokat mutattak be – teszi hozzá a lap.

Érdekelné Önöket a Városháza?

A tanú, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből, részletes vallomást tett arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt, a Városháza-ügyben kulcsszereplőként emlegetett ingatlanos közreműködésével miként próbált vevőt találni a Főpolgármesteri Hivatal épületére. Az ingatlant kezdetben

40 milliárd forintért plusz 10 százalék „jutalékért” kínálták amerikai és izraeli befektetőknek.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a cikk is rámutat: bár Karácsony Gergely főpolgármester, illetve a baloldali városvezetés folyamatosan tagadja, hogy el szerették volna adni a Városházát, úgy tűnik, az ügyben zajló rendőrségi nyomozás ennek éppen az ellenkezőjét támasztja alá.

A Magyar Nemzet a rendelkezésre álló forrásokra hivatkozva beszámol: a tanú többször is találkozott Berki Zsolttal, aki először „csupán arról biztosította, hogy a Városháza valóban eladó, és egyben afelől érdeklődött, hogy az amerikaiakat érdekelné-e az üzlet.”

Nem több mint 40 milliárd, és…

Később viszont, amikor a megbeszélésen, érdeklődő vevőként, egy izraeli üzletember is részt vett, már konkrét összegek is elhangzottak. Berki a második találkozóra már „a Városháza dokumentációit” is elhozta, a harmadik alkalommal pedig, amikor a „a találkozón egy izraeli befektető társaság képviselője” is jelen volt, „40 milliárd forintot mondott a Városháza ingatlanegyüttes eladási árának” – áll az ismertetett jegyzőkönyvben. A jutalék is szóba került, ezt Berki 10 százalékban határozta meg, amit az amerikai és az izraeli befektető képviselője is sokallt.

A két tárgyaló fél ekkor közölte Berkivel, hogy szeretnének a megbízójával is tárgyalni. „Ő azt mondta, hogy amennyiben komolyan érdeklődünk az üzlettel kapcsolatban, úgy

Tüttő Kata főpolgármesterhelyettessel kell majd tárgyalnunk”

Forrás: Magyar Nemzet

– emlékezik vissza a rendőrségi jegyzőkönyvben az 1-es tanú.

Kerestek vevőt: oroszt, amerikait

Mint ismert, az Anonymus által tavaly nyilvánosságra hozott hanganyagokból azokról az egyeztetésekről derültek ki részletek, amelyekben a Városházát – Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével – orosz befektetőknek próbálták meg eladni – idézi fel az ügy előzményeit a Magyar Nemzet. Később kiderült, hogy Berkin keresztül olasz üzleti köröknek is felajánlották az ingatlant.

A Magyar Nemzet kiemeli: az amerikaikkel és izraeliekkel megkísérelt üzlet után

hatalmas összeget, hozzávetőlegesen négymilliárd forintnyi kenőpénzt osztottak volna vissza.

A lap emlékeztet: a botrány kirobbanását követően számos feljelentés született, a rendőrség befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

hiradó.hu

Kiemelt képen Tüttő Kata főpolgármester-helyettes beszél, mellette Karácsony Gergely főpolgármester Fotó: MTI/Mónus Márton

Kapcsolódó:

Anonymus karácsonyi ajándéka: tízórányi vágatlan felvétel a rendőrségnek

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás