Valahogy nem sikerült a kormánypártoknak ez az új egészségügyi jogszabály
Az országban egyre több helyről hallani, hogy hosszú évek után kénytelenek egészségügyi dolgozók feladni állásukat a március elsejével életbelépett új egészségügyi szabályzók miatt.
Győr fideszes polgármestere Dr. Dézsi Csaba András is nélkülözni kénytelen felesége munkáját, akivel eddig együtt gyógyítottak, mentettek életeket és építettek fel egy szívkatéteres labort.
Ugyanis az új jogszabály értelmében nem lehet rokonok között alá-fölé rendeltségi viszony.
TÁMOGASD ADÓD 1%-ÁVAL A NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLATOT!
ADÓSZÁM:
19334684-1-05
„A jogvédelem nemzeti ügyünk!”
Erről számolt be a Blikknek a győri polgármester. Dr. Dézsi Csaba András úgy fogalmazott:
„A feleségem ma kapta meg a hivatalos ajánlatot, hogy áthelyezik egy másik osztályra, beosztott asszisztensként úgy, hogy éjfélig kell aláírnia. Ezt nem fogadja el, az egyetemen fog helyette tanítani, ma volt az első napja”
A polgármester szerint sokan nem írják alá a szerződést, az egészségügy viszont nincs olyan helyzetben az emberállomány szempontjából, hogy komoly szakembereket elveszítsen. Emellett ugyanakkor kb. 15-16 pontot fel tud sorolni, ami problémás az új törvényben – írja a Blikk
Dr. Dézsi Csaba András facebook bejegyzése:
Kedves Vera
Sajnálom, hogy idő előtt vége a közös munkánknak
Abban a szívkatéteres laborban, amit közösen építettünk fel és közösen működtettünk szívvel, lélekkel az elmúlt 17 év során
Csak azért büntetnek téged azzal, hogy holnaptól már nem végezheted azt a társadalmilag is kiemelkedően fontos munkát, amiben a szakmádban, az országban az egyik legjobb vagy, mert a feleségem vagy.
Ez szerintem gyalázat
Hiányozni fogsz a műtőből De, csak addig, amíg én is be tudok menni oda. Ja, nem szórakozni, hanem életeket menteni
Ettől persze a közös magánéletünk lehet, hogy még boldogabb lesz. A közös életművünket már megalkottuk, köszönöm, hogy segítettél, nélküled nem ment volna
De van még tennivalónk jócskán az életben
Mert olyan ez, amikor az ember ismét egy jó mélyet tud sóhajtani. Új feladatok, még nagyobb sikerek várnak rád.
Mindig vannak olyanok, akik nem tudják, mit cselekszenek.