Vajta Dénes: A német alkotmánybíróság Lisszaboni Szerződésről szóló döntésének kritikája


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Hogy a sokat vitatott Lisszaboni Szerződés demokratikus-e vagy nem, arról csak Németországban született alkotmánybírósági döntés. Ezért érdemes megvizsgálni a német nyelvterület legjobb antiglobalista lapjának, a svájci Zeit-Fragen-nek e kérdésben íródott két terjedelmes cikkét.

Az egyik cikkA Lisszaboni Szerződés – egy trójai faló, címmel az alkotmánybírósági döntés általános jellegét és következményeit vizsgálja, míg a másik, Karl Müller tollából, főleg a szerződés összeegyeztethetőségét a német jogrenddel.

A nácidiktatúra után újjáalakult Németország különösen igyekezett egy olyan alkotmányt teremteni, ami a demokrácia alapjait kikezdhetetlenné teszi. A „Grundgesetz” 20. cikkelye egyértelműen kimondja, hogy Németország nemcsak egy demokratikus, hanem egy szociális szövetségi állam is, amelyben minden hatalom a néptől indul ki. Aki ezt meg akarja szüntetni, az ellen jogos az ellenállás. Más alkotmány csak a nép választása által lehetséges…

Ismeretes, hogy a Lisszaboni Szerződés a két évvel korábban elvetélt európai alkotmány pótlására jött létre, több mint 90 százalékban azonos tartalommal. Ez persze a karlsruhei alkotmánybíróság számára is ismeretes. Hogyan oldja fel tehát ezt az ellentmondást?

Ellentmondásos ítélet

Úgy, hogy észreveszik, de mégis nem létezőnek tekintik. Rámutatnak ugyan a szerződés demokráciahiányos hibáira és megállapítják, hogy Németország nem adhatja fel szuverenitását, de – saját maguknak ellentmondva – azt állítják, hogy a Lisszaboni Szerződés egy ilyen feladást nem követel meg. Pedig az alkotmány szelleméből világosan következik, hogy csak a polgárok dönthetik el, hogy egyáltalán és milyen mértékben hajlamosak az EU-nak hatásköröket átengedni.  Ugyanis az un. megváltoztathatatlansági záradék (79/3 cikkely) egyértelműen kimondja, hogy „az alkotmány megváltoztatása, amely által a Szövetség felosztása tartományokra, a tartományok alapvető együttműködése a törvényhozásban vagy pedig az 1. és a 20. cikkelyben lefektetett alapelvek érintve lenne, tilos”.

Jogállam demokrácia nélkül?

Karlsruhe újra és újra az alkotmány 23. cikkelyére utal, hogy eljárását indokolja. Ez a cikkely csak 1992-ben lett az alkotmányba beemelve, azzal a céllal, hogy megkönnyítse Németország további integrációját az akkor már körvonalazódó mélyebben integrált EU-ba. A szerzők szerint a pártoligarchia a 23. cikkelyt becsempészte az alkotmányba, mert kerülte annak vitáját és így a nyilvánosság semmit sem tudott róla. De ez a cikkely is attól teszi függővé az integrációt, hogy ha az „Európai Unió demokratikus, jogállami, szociális és föderális alapelveknek megfelel”. Márpedig az alkotmánybíróság saját megállapítása szerint ez nem így van.

A szerzők szerint az alkotmánybíróság – mint már korábbi ítéleteiben is – nem foglalkozik az EU valóságos viszonyaival, hanem csak formális jogi megállapításokat tesz. Nem kérdezi, hogy a valóságos EU megfelel-e a 20. és 23. cikkely, s még kevésbé az. 1 cikkely követelményeinek, amely a német államot az emberi méltóság és az emberi jogok betartására kötelezi.

A Lisszaboni Szerződés szerint viszont valódi jogai szinte csak a tőkének vannak. A Szerződéshez tartozó Alapjogok-Chartából hiányzik a „munkához való jog”, ami az 1948-as emberi jogok nyilatkozatban megvolt.  Szintén hiányzik a „munka méltányos és kielégítő megfizetése”, ami a munkavállaló számára lehetővé tenné „az emberi méltóságnak megfelelő lét biztosítását”. Tartalmazza viszont – először az alapjogok történetében – a „vállalkozási szabadságot”. Ezt egészíti ki a származási ország elvének az alkalmazása a vállalatokra, amely a szerzők szerint hamarosan megsemmisíti majd a fejlett EU országok szociális vívmányait. A származási ország elve ugyanis lehetővé teszi, hogy egy külföldi cég pl. Németországban megbízásokat vállaljon olyan feltételekkel munkavállalói számára, mint amilyenek a hazai államban uralkodnak. S ez nemcsak a bérekre érvényes, hanem a minőségi, garancia stb. követelményekre is. A német alkotmány szerint a gazdaság a társadalom szolgálója. A Lisszaboni Szerződés ennek a fordítottját teszi valóvá.

Az EU hatalomgyarapodása

Eredetileg az EU csak bizonyos „korlátozott egyedi felhatalmazásokkal” cselekedhetett. Ez lényegesen megváltozik a Lisszaboni Szerződéssel. E szerint ugyanis a nemzeti parlamentek hozzájárulása nélkül is cselekedhet. Jogában áll például bármilyen adót kivetni. Ezen kívül az un. „egyszerűsített eljárásban” az Európai Tanács döntésével jogosult akár az egész szerződést megváltoztatni (kivéve a kül- és a védelmi politikát). Ez egy felhatalmazási törvény. Ezzel az EU elbúcsúzik az európai kultúra alapvető alkotmányos elveitől, állapítják meg a szerzők. Ennél is veszélyesebb, hogy az EU a tagállamokat nemcsak fegyverkezésre kényszeríti, hanem a 43. cikkely szerint bárhol a világon háborút indíthat, a terrorizmus ellen, természetesen.

Az alkotmánybíróság vezérelvei

Némi kis reményt látnak a szerzők Karlsruhe vezérelveinek a gyakorlatba való átültetésével. A bírák a következő jogilag kötelező vezérelveket állapították meg:

Az első vezérelv szerint ugyan összeegyeztethető Németország tagsága egy „államszövetségben” (azaz nem szövetségi államban), amelyben a polgárok döntései legitimálják az EU cselekvését.

A második vezérelv kiemeli, hogy a Bundestag és a Bundesrat (parlament és szenátus) mindig részt kell vegyen, ha az EU több jogot kap valamire, akkor is, ha nem a szerződés megváltoztatásáról van szó. (Az EU eddigi hatalomgyarapodásáról, a korlátozott egyedi felhatalmazások áthágásáról nem szól.)

A harmadik vezérelv szerint a tagállamok számára elegendő tér kell maradjon gazdasági, kulturális és szociális életviszonyaik alakítására. (A szerzők következetesen jegyzik meg, hogy ehhez Németországnak ki kellene lépnie az EU-ból, ugyanis Németország törvényhozásának több, mint 80 százalékát már most az EU határozza meg.)

A negyedik vezérelv szerint az alkotmánybíróság a jövőben is vizsgálja, hogy az EU áthágja-e hatáskörét. (A szerzők szerint Karlsruhe ezt eddig is többször megtehette volna.)

EU- vagy népképviselet

Az alkotmánybíróság nem bírt ugyan ellenállni a rá nehezedő nyomásnak, de ítéletének a következtében a német parlament kora ősszel egy kísérő törvényt fog megvitatni a Lisszaboni Szerződéshez. Nagyon sok múlik a német képviselőkön, hogy milyen világosan fogalmazzák meg fenntartásaikat. Megmutathatják, hogy nemcsak végrehajtói a kormánynak EU-kérdésekben, hanem a demokráciát és a szuverenitást is komolyan veszik. Ami egy demokráciában mégis csak szokásos. Nagy-Britannia és Lengyelország szintén fenntartásokkal élt.

Vajta Dénes
Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Czakó István: Bűnözők paradicsoma – Magyarország
Stoffán György: „Kurucos” labanckodás – avagy Tőkés László és Edit asszony védelmében
Siklósi András: Magyarország (végleges?) megszállása és gyarmatosítása
Close