Vadai Ágnes szerint azért voltak kevesen a vasárnapi tüntetésükön, mert az emberek rettegnek Orbán Viktortól és a Fidesztől
A DK-s politikust emellett nem érdeklik az elemzői vélemények sem.
„Szerintem véget kell már vetni Magyaroszágon annak, hogy lebecsüljük azokat, akik felvállalják a politikai véleményüket” – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, amikor arról kapott kérdést, hogy miért nem volt kritikus méretű tömeg a vasárnapi ellenzéki tüntetésen. (Ezzel szemben egy héttel korábban több tízezren, egyesek szerint 150 ezren tüntettek a Hősök terén.)
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/02/tuntetes_ellenzek20240225.jpg)
Mint mondta, neki, mint köztudomásúan DK-s politikusnak könnyű kimenni tüntetni, szemben az átlagpolgárokkal, akik „nagyon komoly retorziókkal nézhetnek szembe”.
Amikor az ellenzék hitelességi válságáról szóló elemzői véleményről kérdezték, Vadai azt válaszolta: nem akar elemzői véleményekkel foglalkozni. Hozzátette: lehet jönni a DK mellé, vagy akár az élre törve újabb személyeknek, szervezeteknek, hogy „döntsék meg a rendszert”.
„A mostani köztársasági elnök nyilvánvalóan Orbán Viktort szolgálja, nemhogy az ország fele, hanem a 99 százaléka nem ismeri. A munkásságát alkotmánybíróként ha végignézte valaki, láthatja, hogy miként kötődik a Fideszhez: a tanárok sztrájkjogának megtiltása, levél a három legfőbb közjogi méltósághoz, amiben panaszkodik az ellenzékre, a lakhatással és a plakátokkal kapcsolatos álláspontja: több oldalon lehetne sorolni, hogy mennyire nem testesíti meg a nemzet egységét” – mondta Sulyok Tamásról a politikus.
Mandiner
Kiemelt képen: Vadai Ágnes / Printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
ESETLEG TITEKET NEM SZERETNEK.
Ne beszélj hülyeségeket ,inkább titeket nem bírnak !