Sulyok Tamás szerint őt minden Magyarországhoz és a magyarságához köti
Megválasztotta a parlament köztársasági elnöknek Sulyok Tamást. Előzőleg a képviselők elfogadták Novák Katalin lemondását. Az Alkotmánybíróság elnöke a kormánypártok jelöltje volt a posztra, az ellenzéki frakciók önállóan nem tudtak, közösen pedig nem állítottak jelöltet. Megválasztása után Sulyok Tamás esküt tett, hivatalát nyolc nap múlva foglalhatja el. Feladat- és hatásköreit addig Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Sulyok Tamás az Országgyűlésben arról beszélt, hogy köztársasági elnökként bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén.
A 139 érvényes voks közül Sulyok Tamás 134-et kapott, öten nemmel szavaztak, heten érvénytelenül voksoltak.
Sulyok Tamás ezzel Magyarország hetedik köztársasági elnöke lett.
Orbán Viktor miniszterelnök még napirend előtti felszólalásában mondott köszönetet Sulyok Tamásnak, hogy elvállalta a felkérést, a képviselőket pedig a támogatására kérte, miután az úgynevezett kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin.
Az Országgyűlés az államfő távozásáról egyhangú szavazással döntött.
A DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd frakciója már ekkor kivonult a teremből, jelezve, hogy nem vesznek részt a titkos választási procedúrában. A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után
Sulyok Tamás letette államfői esküjét.
Az új államfő ezt követően beszédében köszönetet mondott a szüleinek, hogy minden nehézség ellenére magyart és keresztényt faragtak belőle. Úgy fogalmazott:
nem volna sem elegáns, sem helyénvaló politikai beszéddel megnyilvánulnia, de ez a tilalom tökéletes egységben van az ő személyiségével.
„Azt tudom ígérni, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fogok munkálkodni” – hangsúlyozta Sulyok Tamás.
Sulyok Tamás szerint őt minden Magyarországhoz és a magyarságához köti.
„A magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető. Történeti alkotmányunk, a nemzet egységét megtestesítő Szent Koronánk csak az európai kontextusban nyerik el értelmüket. Az a közjogi szabadságharc, amelyet eleink a Habsburg Birodalmon belül folytattak, vagy az az egyenlőtlen vagy gigászi küzdelem, amit a magyarok a török megszállás ellen folytattak a keresztény Európa védelmében, csak ebben a tágabb, európai dimenzióban nyerik el értelmüket és céljaikat” – fejtette ki az új államfő.
Meggyőződése szerint az unióban elsősorban nem politikai, hanem jogi munkának kell folyni, és
nem léteznek a tagállamoktól független európai értékek.
„Szilárd álláspontom volt mindig, hogy a szuverenitás fogalmilag oszthatatlan, ezért az EU tagállamai, így hazánk sem szuverenitást, hanem hatásköröket ruháznak át az unióra, s mindezt nem öncélúan, hanem azért teszik, mert azok közös gyakorlása hatékonyabb, mintha azokat a tagállamok maguk gyakorolnák. Ugyanígy szilárd meggyőződésem, hogy jelenleg nincs egységes európai politikai nemzet, hanem kizárólag a tagállamok politikai nemzetei értelmezhetők államalkotó tényezőkként” – hangsúlyozta Sulyok Tamás.
Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Őt pedig – a parlament döntése alapján – a fideszes Lezsák Sándor alelnök helyettesíti ezen a poszton.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalosan március 5-től töltheti be az államfői tisztséget.
hirado.hu
Kiemelt kép: Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. A kormányzó Fidesz–KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 134 igen szavazattal választotta meg Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökévé (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
ENGEM IS,DE HITELT ÉRDEMLÖEN.