Új energiaforrások és találmányok, I. rész
Az 1880-as évek vége felé, az elektromos tudományokkal foglalkozó szaklapok “ingyenes villamos energiát” jósolnak a nem túl távoli jövőben. Széles körben váltak ismertté az elektromosság természetével kapcsolatos hihetetlen felfedezések. 20 éven belül lehetnek már autók, repülőgépek, filmek, zenei felvételek, telefon, rádió, és kamerák.
Ez az első alkalom a történelemben, amely arra bátorította a mindennapi embereket, hogy képzeljenek el egy utópisztikus jövőt, modern közlekedési és kommunikációs eszközök, munkahelyek, lakások és az élelmiszerek bőségével, mindenki számára. Szóval mi történt? Hol az áttörés az új energia felé? Vajon ez a nagy izgalom az ingyenes villamos energia körül csak vágyálom volt, amit tudomány végül megcáfolt és elvetett?
A technika jelenlegi állása.
A válasz: nem. Látványosan új, más irányú energetikai technológiákat fejlesztettek ki, Azóta több eljárást is kidolgoztak hatalmas mennyiségű energia termelésére rendkívül alacsony áron. Ezen technológiák egyikét sem dobták azonban a fogyasztói piacra, Miért is igaz ez? Erről lesz szó röviden. Először is, itt van egy rövid lista az új energetikai technológiákról. Az összes ilyen felfedezés közös, összekötő eleme az, hogy egyfajta kis mennyiségű energiát használnak másfajta, nagy mennyiségű energia szabályozására vagy létrehozására.
ábra 1. Tesla, korának nagy műszaki varázslója, eredeti berendezése közepén, a villámok csattogása közben, látszólag zavartalanul olvasgat
Sugárzó Energia. Nikola Tesla Erősítő Távadója (Magnifying Transmitter),
- Henry Moray Sugárzó Energia Készüléke – (Radiant Energy Device), Edwin Gray EMA Motorja (“electrical muscle activation – elektromos izom aktiváció”) és Paul Baumann Testatika Machine – Testatika gépe, mindegyik Sugárzó Energiával működik. Ez a természetes energia képes ugyanazokra a csodákra, mint a közönséges villamos energia, csak kevesebb, mint 1% költség ráfordítással. Ez a természetes energia nem pontosan úgy viselkedik, mint a villamos energia, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a tudományos közösség félreértelmezze. A svájci Methernithai közösség* jelenleg 5 vagy 6 üzemanyag nélküli működő modellel rendelkezik, és ezek az önműködő eszközök ezt az energiát csapolják meg.
*Részletesebb tájékoztatás angol nyelven:
http://www.spiritofmaat.com/archive/feb2/methnith.htm
Állandó Mágnesek. Dr. Tom Bearden két működő, állandó mágneses meghajtású electrical transformer – .elektromos transzformátor modellel rendelkezik. 6-Watt bemeneti elektromosság vezérli egy mágnesből kijövő mágneses mező irányát. A mágneses mezőt, először az egyik kimeneti tekercsre majd a második tekercsre irányítva ismételten és gyorsan, a készülék képes mozgó alkatrészek nélkül. 96 Wattos elektromos kimeneti energiát termelni. Több feltaláló rendelkezik olyan működő szerkezetekkel, amelyekben a forgató nyomatékot egyedül az állandó mágnesek termelik. http://www.allaboutcircuits.com/textbook/direct-current/chpt-14/permanent-magnets/
ábra 2: A Magnifying Transmitter elvi vázlata
Szuper-hatékony Elektrolízis. A víz kevés elektromos áram használatával a saját molekuláris rezonancia frekvenciáján rezegtetve, hidrogén és oxigén gázra bontható. A hidrogén, üzemanyagként használható fel motorokhoz (mint az autó) a költség a víz ára.
Még elképesztőbb az a találmány, amit, Samuel Freedman (USA) 1957-ben szabadalmaztatott, egy speciális fémötvözetet, amely a spontán bontja szét a vizet hidrogénre és oxigénre. A kémiai változásokat maga a fém hozza létre
[ http://freeenergy.ws/samuel-freedman/ ], külső elektromos ráhatás nélkül Ez azt jelenti, hogy ez a különleges fémötvözet ingyen, választja ki a vízből hidrogént, örökre. http://www.wanttoknow.info/freeenergy#4
Forrás: http://www.wanttoknow.info/newenergysources Új energiaforrások
írta Peter Lindemann, D. Sc.; A kivonatot készítette és szerkesztette Fred Burks
Fordította: Urthvas Bethad
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tesla egy zseni volt, kár, hogy akik felvásárolták a találmánmyait, mélyen elrejtették azokat
Milyen szép is lehetne a világ, és mennyi érdekes és ötletes találmány létezik. Kár, hogy az emberiség, a politika, ezeknek a fantasztikus találmányoknak a nagy részét gonosz célokra használja. Olvastam, hogy sikerült egy nagyon pici, de élő szívizom darabkát előállítani. Fantasztikus fejlődés.
Könnyen el tudom képzelni, hogy az Indiana Jones s filmekben mutatott nagy “katonai raktár” létezik valahol, tele érdekes és jó dolgokkal, amiket persze nem ilyen céllal tárolnak.
Én is foglakozom energia kérdésekkel . A problémám az, hogy konkrét működőképes szabadenergiából forrást még nem láttam !!!!
Winterthur, Technorama: Itt ki van állítva több ilyen ketyere. Csak állsz és bámulsz,hogy mi hajtja azt a kereket! El lehet tölteni egy hetet is olyan nagy kiterjedés és olyan érdekes. De ez nem azt jelenti. hogy szabad energiával működnek.