Ügyészség: Magyar Péter nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani állításait
Szerdán nagyjából négy órán át hallgatta ki tanúként Magyar Pétert, Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férjét a Központi Nyomozó Főügyészség. Magyar a kihallgatás után azt mondta, hogy a Völner-Schadl–ügyben kérdezték, amiről olyan információkat közölt, amiket egy jövő heti, újabb tanúkénti kihallgatásán fog bizonyítékul szolgáló hangfelvételekkel is alátámasztani.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerda délután négypontos sajtóközleményben reagált Magyar szavaira.
1. Dr. Magyar Péter korábban a médiában jelezte, hogy hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása. E tárgyban több magánszemély tett feljelentést, amelynek nyomán a Központi Nyomozó Főügyészség szervezeti egysége, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el, ahogy erről sajtóközleményt is kiadott. Ezen eljárás keretében az ügyészség a tényállás tisztázása érdekében dr. Magyar Pétert tanúként idézte, az idézésre dr. Magyar Péter ma megjelent a nyomozó ügyészségen és tanúként vallomást tett.
2. Vallomásában dr. Magyar Péter az úgynevezett Völner-Schadl ügyről közölt állításokat, amelyeket bizonyítékokkal nem tudott alátámasztani. Mivel dr. Magyar Péter azt állította, hogy nem tudta, milyen ügyben idézték, de rendelkezik bizonyítékokkal, erre tekintettel az ügyészség egy későbbi időpontra újra megidézte őt tanúként azzal, hogy ezen bizonyítékokat hozza magával. Ezek birtokában lehet majd értékelni a dr. Magyar Péter által elmondottakat.
3. Magyarország Ügyészsége képtelen állításnak tartja, hogy a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg. Az eljárásban minden olyan személy vádlottként szerepel, akivel szemben vádemelésre alkalmas módon bizonyítani lehetett bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség az iratok kezelése során minden tekintetben a törvényeknek – így elsősorban a Be. 246. §-ában írtaknak – megfelelően járt el.
4. Az ügyészség dr. Magyar Péter azon – a vallomásában általa is hipotetikusnak nevezett – állítását ugyancsak visszautasítja, amely szerint bármelyik ügyész figyelmeztetetett volna bárkit az eljárásról. A nyomozás elrendelését megelőző előkészítő eljárást nem az ügyészség, hanem más hatóság végezte. Olyan állami szervet vagy személyt pedig, aki maga vagy a felügyelete alá tartozó szervezeten keresztül az előkészítő eljárás lefolytatásában részt vett, értelmetlen lett volna figyelmeztetni az eljárás tényéről, ez az állítás logikailag sem állja meg a helyét.
Kiemelt képen: Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt 2024 06. 20-án / Fotó: Bődey János / Telex
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…