KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tudatlanság vagy szándékosság?

Botrányos

A tudatlanság vagy szándékosság magasiskolája Debrecenben

Kíváncsiságból kapcsolgattam a televízióadókat. Érdekelt, melyik televízión mi az ünnepi műsor. 2010. augusztus 20. délelőtt 10 óra tájékán az „állami” köztelevíziókban Debrecenből, élőben közvetítenek. Én a DUNA TV, barátnőm a MTV 1. és 2. élő adásában ugyanazt látjuk. Most éppen Szent István király megkoronázását mutatják be.

A zöld gyepen előadott jelenetben a fiatal Istvánon bő ing, összefogva bőrövvel, amin úgy tűnik, mintha tarsoly lenne. A koronázás alkalmából két oldalt ANJOU zászlót tartanak.

Az Árpád-házi királyi családot két zászló jelképezi, csak nem ez!

Mindkettő képe megtalálható címerünkben.

A felkent, megkoronázott királyok a bíbor mezőben zöld hármas-halmon lévő ezüst/fehér kettős-keresztet, az uralkodó család férfitagjai a hétszer vágott 4 piros és 4 ezüst/fehér sávozott zászlót használták. Illik tudni, hogy 1301-ben hal meg az utolsó Árpád-házi király.

A XIII. század végén a trónkövetelő Anjouk úgy kívánták az Árpád-házhoz fűződő rokoni köteléküket kifejezni, hogy saját zászlójukhoz – kék mezőben ezüst/fehér liliomok – 1:1 arányban kapcsolták az Árpád-házi sávozott zászlót, amit a külső szélen helyeztek el.

A koronázást a Szent Koronát jelző kellékkel mutatják be.

Köztudott, hogy a Szent Korona beavató korona. Azt, koronázáskor, a király feje fölött tartották, érintette az uralkodó fejét, de azt királyaink nem viselhették. A jelenet végén, mint aki jól végezte dolgát, a Szent Koronával a fején vonul ki hosszasan a főszereplő.

Megdöbbentő ez a történelemhamisítás Szent István ünnepén, különösen a koronázását bemutató jelenetben.

Milyen történelmi ismeretekkel rendelkezik az a „rendező”, aki még azzal sincs tisztában, hogy az 1000. esztendőben az első Árpád-házi király nem használhatta egy közel háromszáz évvel későbbi, másik uralkodó-ház felségjelét? Aki még azt sem tudja, hogy a Szent Korona beavató jellege mit jelent.

Avagy én lennék naiv, hogy csak dilettantizmust tételezek fel? Netán ennek a megjelenítésnek szándékos, liberális népbutítás áll a hátterében, a megtartó erővel rendelkező Szent Korona és Árpád-házi felségjelek kicsinyítése, azok tartalmainak elutasítása? Elvégre igaz történelmi gyökerekkel nem rendelkező, ostoba tömegeket könnyebb irányítani.

Hogyan fordulhat ilyen elő a Fidesz 2/3-os győzelmét követően?!

Orbán Éva, Nemzeti Hírháló

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Tudatlanság vagy szándékosság?

  1. Kedves Éva, felteszi a kérdést, és azonnal válaszol is rá!
    –„a megjelenítésnek szándékos, liberális népbutítás áll a hátterében, a megtartó erővel rendelkező Szent Korona és Árpád-házi felségjelek kicsinyítése, azok tartalmainak elutasítása”
    nincs mit hozzátenni!

  2. Az új nemzedék, annyira semmit nem tud az elmúlt 60 év cionkommunista népbutításának eredményeként a magyar történelemről, hogy hajlandó vagyok elhinni azt, hogy tévedés, ill. tanulatlanság az eset oka.
    Másrészről, az országrontó hatalmaknak az elmúlt esztendőkben minden egyes cselekedete igazolta a szándékos magyar ellenességet, amelynek szerves része az u.n. „internacionalista kultúrbarmok” tenyésztése. Ez jelen időben fokozottan igaz. A jelenleg regnáló Fidesz hatalom IS sokkal inkább az idegen érdekeket tartja szem előtt, mint a magyarokét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük