Trump új reménye – Választási csalás miatt Texas beperelte Pennsylvaniát, Michigant, Georgiát és Wisconsint
Texas kormánya azt kérte kedden az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságától, hogy érvénytelenítse a szavazás eredményét Pennsylvaniában, Michiganben, Georgiában és Wisconsinban választási csalás, és az alkotmányos rend elleni támadás miatt. Két helyről – Georgiából és Pennsylvaniából is eljutott korábban a Legfelsőbb Bíróságig a direkt választási csalás, a választási rendszer kiskapuival való visszaélés, valamint a választási rendszer illegitim módosításának vádja fellebbezések útján, de most egy harmadik helyről is megerősítést kapott Trump tábora.
Texas állam kedden, a fellebbezések benyújtásának utolsó, törvény által garantált határnapján per megindítását jelentette be be a Legfelsőbb Bíróságnak, melyben választási csalással vádolják a négy felsorolt tagállamot. Ez azért jelentős fejlemény, mert a Republikánus Párt második legnagyobb platformjának vezetője Ted Cruz texasi szenátor, a következő elnökválasztás toronymagas esélyese, bárki is nyeri a Trump-Biden párharcot, vagyis vélhetően Cruz lesz a konzervatív tábor új arca – írta a 888.hu tudósítása alapján a Vadhajtások.
Elemzők szerint pennsylvaniai eset biztos győzelem lehet Trumpnak, de ahhoz, hogy megkezdhesse második ciklusát, két másik tagállamban is győzni kell jogi úton. A Legfelsőbb Bíróságon jelenleg 6:3 arányban vezetnek a republikánus elnökök által kinevezett bírók, de egyikük már régóta a átállt a másik oldalra, négyről pedig szinte biztosan tudni, Trump oldalán állnak, úgyhogy a következő elnök kiléte, egy magyar-lengyel Majdan esélye és egy esetleges polgárháború kirobbanása lényegében valószínűleg egyetlen bíró véleményén múlik majd.
Forrás: Vadhajtások/888.hu/PestiSrácok Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…