TRT: A nyugati média igazolni próbálja a megszállt palesztin területek elleni izraeli támadásokat
Egymás után terjednek a hamis hírek és állítások a nyugati médiában, melynek legújabb példáját a CNN amerikai televízió mutatta be – olvasható a TRT török internetes oldalon.
A portál azt állítja, hogy egymás után terjednek a hamis hírek és állítások a nyugati médiában, melynek legújabb példáját a CNN amerikai televízió adta.
A CNN élő adásban közölte azt az izraeli állítást, miszerint a Hamász csecsemőket gyilkol. Az adás után Sara Sidner, a CNN riportere a közösségi médiában kért bocsánatot.
Sidner azzal érvelt, hogy az izraeli miniszterelnöki hivatal ezeket az állításokat az ő élő adásuk közben tette, és félrevezették őket. A riporter azt mondta, hogy óvatosabban kellett volna eljárnia, és bocsánatot kért.
A The Times brit lap szintén beszámolt az Izrael állítása szerint megölt csecsemőkről, de felvételeket nem közölt.
Ugyanabban a cikkben azt állították, hogy a fényképeket „az érzékeny tartalom miatt nem lehet megosztani”, de megosztottak benne egy félrevezető képanyagot, melyben egy sebesült gázai gyerekekről készült fényképet használtak fel.
Harry Fear brit újságíró szerint a nyugati média elfogultan tudósít az izraeli-palesztin konfliktusról. Véleménye szerint ezek a tudósítások azt jelentik, hogy palesztinok százait vagy akár ezreit fogják megölni, de a nyugati közvéleményben nincs meg az a percepció, hogy ezt le kellene állítani.
A Hamász katonai szárnya, a Kasszám-brigádok október 7-én jelentette be, hogy átfogó támadást indít Izrael ellen. Gázából több ezer rakétát lőttek ki Izraelre, és fegyveres csoportok is támadtak a térség településeire.
Az izraeli hadsereg is bejelentette, hogy harci repülőgépekkel „Acélkard” elnevezéssel ellentámadást indít a Gázai-övezet ellen.
Az egyre fokozódó feszültségnek már mindkét oldalon több ezer halálos áldozata van.
Kiemelt képen: Gaza / TRT
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…