Tényfeltárás helyett titoktartásra kellett felesküdniük
2022 márciusában az Európai Parlament különbizottságot hozott létre a koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatban. Az akkori tervek szerint a bizottság célja az volt, hogy helyreállítsa a demokratikus elszámoltathatóságot azokban a döntésekben, amelyekben az európai törvényhozók úgy érezték, hogy háttérbe szorultak.
Idén május 30-án, alig több mint egy héttel a bizottság záró ülése előtt, az Európai Parlament vakcinák beszerzésével foglalkozó bizottságában részt vevő képviselők egy kiválasztott csoportja titoktartásra esküdött fel, és bizalmasan tájékoztatták őket az Európai Bizottság és az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriáscég között létrejött új vakcinaüzlet eredményéről.
A jelenlévők nem jegyzetelhettek, és a mobiltelefonjukat sem hozhatták be az ülésterembe. Az egyik képviselő asszisztense, akit nem hívtak meg az ülésre, azt mondta, hogy véletlenül értesült a találkozóról, amikor összefutott egy kollégájával, aki beszélt róla, írja a Politico brüsszeli hírportál.
Az ülésen Pierre Delsaux, az Európai Egészségügyi Hatóság vezetője tájékoztatta a teremben tartózkodó személyeket arról, hogy az amerikai gyógyszeripari óriáscégtől kevesebb vakcina fog érkezni.
A titkos tárgyalásokra, illetve a bizottság fű alatti tájékoztatására annak ellenére került sor, hogy az elmúlt egy évben a bizottságban a képviselők azért küzdöttek, hogy fényt derítsenek az Európai Bizottság és a Pfizer közötti tárgyalások menetére, különösen az előzetes tárgyalásokat övező homályos részletekre, amelyek a jelentések szerint Ursula von der Leyen bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója közötti sms-üzenetekben valósultak meg.
A bizottság mind Bourlát, mind Von der Leyent meghívta egy meghallgatásra. Bourla kétszer is visszautasította a meghívást, míg Von der Leyen meghívását a parlamenti elnökök értekezlete visszautasította, és lehetővé tette számára, hogy a parlament vezetői előtt egy privát beszélgetésen kérdezhessék ki.
Eközben pedig a Szocialisták és Demokraták képviselőcsoport olyan módosításokat terjesztett elő, amelyek elítélték a tárgyalások átláthatóságának hiányát, és azt kérték a bizottságtól, hogy tegye közzé a szerződés teljes és szerkesztés nélküli változatát, illetve tisztázza a tárgyalások körülményeit.
Ezek után azonban az európai parlamenti képviselők kiválasztott csoportja, akiket tájékoztattak a szerződés aktualizált feltételeiről, beleegyeztek, hogy nyilatkozatokat írnak alá, amelyben megígérik, hogy nem osztják meg a találkozókon elhangzott információkat.
Ezek a formanyomtatványok nem gyakoriak, de három, a nemzetközi kereskedelmi bizottságot ismerő parlamenti tisztviselő a Politico lapnak elmondta, hogy korábban már írtak alá hasonló dokumentumokat.
Az ülések résztvevői, akik között ott volt Van Brempt bizottsági elnök, a parlamenti képviselőcsoportok koordinátorai és a képviselőcsoportok asszisztensei nem kaptak hozzáférést magához a módosított írásos szerződéshez. Ehelyett szóban tájékoztatták őket a részletekről.
Ezek közé tartozott a módosított szerződésben szereplő új vakcinamennyiség, amely az ülés résztvevője szerint az idén szállítandó 450 millió adagról 260 millió adagra csökkent, négy év alatt elosztva.
A bizottság végleges jelentésében az átláthatóságra való utalások felhígultak, és a korábbi bírálatok helyett a bizottsági szavazáson elfogadott jelentés sajnálatát fejezi ki az átláthatóság hiánya miatt a tárgyalások során. Mint írják, az átláthatóság hiányát részben a titoktartási jog tiszteletben tartása indokolta.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Ursula von der Leyen / AFP/Getty Images