Tápióbicskén is repült az EU zászló március idusán
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő Tápóbicskén 2014. március 15-én tartott ünnepi beszéde után a jelenlevők kitörő örömére eltávolította a Tápióbicskei Önkormányzati Hivataláról az uniós zászlót, majd azt a kukába helyezte, illetve a helyére egy Árpád-házi sávos zászlót tűzött ki, amely a nemzet szabadságának és ellenállásának a jelképe.
Ezt követően arra kért mindenkit, hogy bátorsággal, méltósággal és a szabadságba vetett hittel fogjon össze mindenki a nemzet szabadságának kivívása érdekében, és juttassák méltó helyére a köztereinket, középületeinket csúfító, és megalázottságunkat, kifosztottságunkat jelképező európai uniós jelképet. (Részletes beszámoló:http://www.gaudinagytamas.hu/gaudi-na…)
Mutassuk meg a gyarmatosítóknak, hogy nem tűrjük tovább az EU polip fojtogatását és kurucos, ’48-as virtussal, a nemzeti ünnephez méltó szellemiséggel tegyünk meg mindent a gyűlölt rendszer jelképeinek megfelelő bánásmódban való részesítése érdekében, ahogy azt 1990 előtt sokan megtették a proletárdiktatúra vörös rongyával ! Az erről készült felvételek szabadon feltehetők a Remove all EU flags facebookoldalra, örömteli módon már több ilyen film és fotó felkerült!
[youtube=http://youtu.be/5L7xXljPVUY]
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Szegény Gaudi…mindjárt rívok! Felnyalja ő is a 8 ooo euró fizut a gyűlölt rabszolgatartójától..kb 2 400 000 ft-tól egy kicsit több…és ezek után a kínai zászlólengetők műsorát produkálja. Szánalmas.
Remélem tényszerű és nem sértő voltam.
Kovács Józsika
Szegény Józsika! Megmondanád mi lesz azzal a fizetéssel, ha eléri a célját? Tudod, azt, hogy kilépünk az eu-ból?
A Google a barátod. Mielőtt hülyeséget írsz, csak ennyit kellet volna tenned – http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_európai_parlamenti_képviselők_2009–2014, és rájössz, hogy Gaudi nem EU, hanem a Magyar Parlament-ben képviselő. Egyébként a kettő kizárja egymást.
Kovács Imre
Valóban Morvai Hisztikével kevertem össze, ő is az EU eleln kampányol és zsidózik…:) A szegény magyar képviselők éppen csak megélnek a minimál bér sokszorosából és a performanszukból…ki hiszi el nekik , hogy a magyar néphez közük van?…:)Ez meg nem fért bele a NIF-be…jééé!
Börtönbüntetésre ítélték a jobbikos képviselőt
Első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét pénteken a Szegedi Városi Bíróság.
Garázdaság miatt négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik szegedi önkormányzat képviselője, a testület jogi és ügyrendi bizottságának elnöke. Keresztúri Farkas Csaba az ítélet után azonnal közölte: nem mond le képviselői mandátumáról és fellebbez. A jogi bizottság elnöki posztjáról ugyan távozott, de nevetségesnek tartotta mind a vádiratot, mind a vádirat alapján született ítéletet, és fellebbezést jelentett be.
Keresztúri Farkas Csaba a tavaly novemberi jogászbálon molesztált egy lányt, a női wc-be is utána ment. A lánynak a rokonai a segítségére siettek, verekedés kezdődött. A biztonsági őrt Farkas azzal fenyegette meg, hogy ő önkormányzati képviselő, és kirúgatja az állásából, amikor az fellépett a rend helyreállítása érdekében. Még a Szegedi Tudományegyetem főtitkára is csak kérlelni merte a politikust. Holott az egyetemi bulik ismerői szerint, ha nem befolyásos ember követ el ilyesmit, a biztonsági őrök úgy kivágják, hogy a lába nem éri a földet.
A szegedi képviselőtestületben csak Keresztúri szavazatával van többsége a jobboldalnak. Ezt arra használják, hogy valamennyi önkormányzati cégtől eltávolították a korábbi vezetőt, saját ismerőseiket, egyesek a rokonaikat ültették a helyükbe, és idén karácsony előtt 61 millió forint prémiumot szavaztak meg a vállalatvezetőknek. Mindezt úgy, hogy a prémiumfeltételeket is utólag, törvénytelenül, a látszatra sem adva állapították meg. A helyi politika ismerői szerint egyedül Keresztúri Farkas érdekkörébe négy önkormányzati cég tartozik.
Kádár Gábor bíró az ítélet indoklásában enyhítő körülménynek minősítette, hogy a jobbikos képviselő beismerte tettét. Mást nagyon nem tehetett, mert sokan látták, mi történt. Súlyosbító körülményként tudta be viszont a vádlott büntetett előéletét, és azt, hogy folytatólagosan követte el cselekményét.
Az elsőfokú bíróság nem látta elég súlyosnak a bebizonyosodott és beismert bűncselekményt ahhoz, hogy a közügyek gyakorlásától is eltiltsák a politikust, ezért továbbra is az történik a szegedi önkormányzati szférában, amit ő megszavaz. Ugyanakkor a bíró nem volt hajlandó előre mentesíteni a képviselőt a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól, ahogyan a vádlott védője kérte.
Keresztúri Farkas Csaba fellebbezett, az ítélet nem jogerős.
Káldi József
Látszik, hogy mennyi tapló és irigy véglény vegetál ebben a gyarmati sorba taszított hazában!
Loviaguin Alexander