KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pécsett és Aradon is megemlékezett a hősökről a Független Kisgazdapárt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Aradon emlékezett az 1848-as forradalomra a Független Kisgazdapárt

A tizenkét év után ismét választásokon induló Független Kisgazdapárt az 1848-as forradalomra emlékezve Pécsett és a gúnyhatáron túl, Aradon is koszorút helyezett el Nemzetünk Hőseinek tiszteletére. 

Pécsett a párt képviseletében a Baranya megyei alapszervezet elnöke Makk András, valamint az FKgP harkányi képviselőjelöltje, Barla-Szabó Zsolt helyezte el a Független Kisgazdapárt megemlékező koszorúját.

Aradra az FKgP delegációja utazott, akiket Kocsik József az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke fogadott. A küldöttség tagjai felkeresték az aradi kivégzettek emlékoszlopát, valamint a vértanúk emlékművét, ahol Hegedüs Péter és Penke András helyezte el a párt koszorúját.

A megemlékezésről képes beszámolók itt és itt tekinthetők meg.
Melléklet: A Független Kisgazdapárt lakossági fóruma Velencén

[youtube=http://youtu.be/5L7xXljPVUY]

Melléklet: A Független Kisgazdapártról az Echo Tv-ben – Az FKgP 12 pontos programja

[youtube=http://youtu.be/CfooLLVCIJw]

Nemzeti InternetFigyelő

 

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Pécsett és Aradon is megemlékezett a hősökről a Független Kisgazdapárt

  1. Szegény jó hőseink, hány politikus használja őket még ugródeszkának…? 🙁
    Kovács József

  2. Amúgy október 6. az aradi vértanúk ünnepe, a Habsburgok nem gondolták, hogy a XXI szd.-ben ez márciusban lenne praktikus…:(
    A vesztőhelyre sáros út vitt
    és kikiricsek kékjei.
    Száz év, s meghaltam volna úgyis –
    vígasztalódott Vécsey.
    Lahner György sírt s a földre nézett,
    Damjanich szekerén feküdt,
    Leiningen felmentő honvédek
    árnyát kutatta mindenütt.
    S a táj olyan volt, mint a fácán:
    tarlók, fák vérző foltjai,
    és ők, tarkán, libegve, hátán:
    elhulló, bús szép tollai.
    Aradon így. A pesti téren
    is ütötték a dobokat,
    de ő nem félt, csak arca széle
    vetett rózsaszín lobokat.
    Mosolygott. Mit bánta, hogy vége?
    Branyiszkónál nevét az égre
    karcolta kardja, a híres.
    Ez volt Dembinszki hadsegédje,
    Abancourt Károly ezredes.
    S mi elfeledtük.
    A minisztert
    hívták s ő maradt egyedül.
    – Az Aldunán – szólt – mély a gázló
    s vénember már nem menekül.
    Leszek bitófán harci zászló,
    ha rám a sors ezt rója ki; –
    s habár magyar volt Csány László,
    úgy halt meg, mint egy római.
    A többit, mintha friss, mély sebből
    fröccsen szét érdes cseppű vér,
    Kufsteinba, Grácba, Josephstadtba,
    Olmützbe vitte a szekér.
    Huszan egy odvas pincelyukban,
    nehéz bilincsben, pipájukkal
    egyensúlyozva magukat:
    így éltek, sakkoztak, dohogtak
    és elmélkedtek, jó urak.
    Kegyelmet vártak s forradalmat,
    áldották s átkozták a hont,
    szerezve vert hadakra verset,
    tábornok Bemre distichont.
    Volt, aki bírta; más kivénhedt;
    olyik megőrült, de az élet
    sodrából mind-mind kiesett.
    Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
    gömbölyödtek a hitvesek.
    S az ország rothadt. A rabságot
    legott megszokta s elfeküdt
    a földön, mint télvízkor vágott
    s rózsás rügyekkel tele bükk.
    A rügyből egy se bontott zászlót:
    a forradalmi harc heve
    csupán múló fellángolás volt,
    vagy elköltözött másfele,
    Londonba, New Yorkba, Turinba,
    és hűs lidércként messze táncolt.
    Száz év – s a magyar börtönéjjel
    nem változott száz év alatt.
    Száz év – s az első fordulóra
    ébredve s lassú léptet róva
    méláztok, bús elődök, róla,
    mit hozott Világos, Arad,
    száz év – s hűséges ingaóra
    én folytatom járástokat,
    mások folytatják léptetek
    és míg alkonyból virradóra
    virrasztgatunk a mécs felett,
    sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
    Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
    árnyatok felénk integet.
    Kovács József
    er

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük