Tamás a Krímből: Putyin stratégiája az orosz-ukrán háborúban
Tamás a Krímből legfrissebb videójában Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz-ukrán háborúban alkalmazott stratégiáját elemzi. Bár igazából magát a katonai stratégiát a 2022 februárjában megindított különleges hadművelet kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az orosz katonai vezetés tervezi és hajtja végre, az orosz elnök már a műveletek megindításának pillanatában felhívta a világ vezetőinek figyelmét arra, hogy ne avatkozzanak bele ebbe a konfliktusba, mert Oroszország minden feléje irányuló ellenséges megnyilvánulásra a megfelelő módon reagálni fog.
Mint ismert, nem sokkal a fegyveres konfliktus megindulása után lényegében már meg is született a fegyverszünetről és a békemegállapodásról szóló szerződés, amelyet amerikai (háttérhatalmi) parancsra a sietve Kijevbe érkező Boris Johnson akkori brit miniszterelnök meghiúsított, ígéretet téve Ukrajnának, hogy a Nyugat támogatni fogja Kijevet ebben a háborúban. Azóta emberek százezrei haltak meg, Ukrajna gyakorlatilag megsemmisült, a még az országban élők egyre embertelenebb körülmények között élik hétköznapjaikat félelemben, egy valójában törvénytelen, ugyanakkor erősen náci jegyeket hordozó vezetés folyamatos jogtiprása alatt, miközben a legsanyarúbb tél elé néznek.
Miután az ukránok kifogytak az emberi tartalékokból, és az utolsó ukránokat rabolják el a mélységesen korrupt mozgósító hatóságok szerte az országban az utcákról, munkahelyekről, tömegközlekedési eszközökről, a Nyugat veresége az ukrajnai frontokon egyre világosabban látszik. Ma már a nyugati hatalmak kénytelenek saját katonai szakembereiket és eszközeiket bevetni ebbe az öldöklő háborúba, sőt ukrán bőrbe bújtatva magukat, nyíltan Oroszország belső régióit akarják támadni nagy hatótávolságú csapásmérő eszközökkel. Ők azt mondják – mármint a Nyugat -, hogy engedélyezik “Ukrajnának” ezeknek a nyugati eszközöknek a bevetését Oroszország mélységi területei ellen.
Azonban senki ne higgye azt, hogy az ukrán hadsereg rendelkezik olyan kiképzett állománnyal, amelyik képes volna ezeket az eszközöket működtetni, illetve rendelkezne olyan felderítő rendszerekkel, amelyek biztosítanák számára a pontos csapásmérést Oroszország területein. Nem, ezeket a feladatokat mind a NATO-erők végzik.
Külön szomorú tény az, hogy hazánk, Magyarország is tagja ennek az egykoron védelmi szövetségből mára kifejezetten halálos, gyilkoló, támadó gruppá süllyedt alakulatnak. Az igaz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök deklarálta, hogy Magyarország semmilyen formában ezekben a katonai akciókban nem vesz részt, azonban a tény mégis tény marad: mi is tagjai vagyunk ennek gyilkos szövetségnek.
Vlagyimir Putyin kinyilvánította,
amennyiben a nyugati fegyverek Ukrajna általi használatára vonatkozó korlátozásokat megszüntetik, akkor ezzel a lépéssel az Egyesült Államokat és szövetségesei közvetlenül belesodródnak egy Oroszországgal vívott konfliktusba. Ebben az esetben Moszkvának nem lesz más választása, mint megfelelő választ adni.
Hogy pontosan milyen is lesz ez a válasz, mit is jelenthet majd ebben a helyzetben az orosz elnök stratégiája, arról értekezik Tamás a Krímből itt megtekinthető videójában: