KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tahitótfaluban is áll már a kettős kereszt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az esemény pontban délután fél egykor kezdődött, amikor a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd két tehetséges fiatal, Herédi Dorottya és Madaras Zsolt énekeltek szívet melengetően a decemberi kora délutánban.

Az eseményt felszólalásával megtisztelte ifjabb Hegedűs Loránt is, aki beszédében a szeretet szükségességéről, az egymás iránti figyelem fontosságáról, a kereszt jelentőségéről, a magyarságtudatról szólt és felhívta a figyelmet arra a  veszélyre, mely valamennyi tiszta lelkű embert fenyeget, azokat is, akik ezt nem érzik, nem látják, vagy éppen nem akarnak arról tudomást venni.

Ezt követően a keresztet Vénusz Gellért római katolikus atya szentelte meg.

A Szózat, majd a Székely Himnusz közös eléneklésével ért véget az esemény, mely után a résztvevőket a szervezők forró teával és zsíros kenyérrel kínálták a közeli étterem sátrában.

Már megszokhattuk, hogy olyan alkalmakkor, amikor magyar nemzeti tudatú hívek, vagy csak egyszerűen magyarok valamilyen rendezvényt szerveznek, azt a rendőrség éberen vigyázza. Sajnos a legtöbb esetben eme feladatuknak nincs pozitív csengésű üzenete, éppen ellenkezőleg. Ma Tahitótfaluban azonban a kivonult, igazából nem nagy létszámú rendőri erők távolság- és mértéktartóan, valóban úgy teljesítettek szolgálatot, ahogyan azt normális keretek között tenniük kell.

Bella Árpád

Jobbik Leányfalui Szervezet

Nemzeti InternetFigyelő





Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Tahitótfaluban is áll már a kettős kereszt

  1. Köszönöm a beszámolót , a képeket, és külön köszönöm Vénusz Gellért római katolikus Atyának,hogy felszentelte a Keresztet.
    Advent második vasárnapján lélekben felkészülten a várakozásban, szeretnék a Tisztelt Szerkesztőségnek és Minden velem együttgondolkódónak Áldott Békés,Szeretettben Gazdag Magyar Karácsonyt kivánni.

  2. Ismerek egy rendőrt. Nem mondom meg a nevét. Már nyugdíjas és Duabogdányban lakik. Én szeretem. Nagyon rokonszenves és józan ember. A Kádár korszakban a körmenetek alatt mindig ott volt a „biztosító” erők között. A rendszerváltás után ismerkedtem csak meg vele. Addig csak látásból ismertem. A körmenetekről. Azt mondta: „Hidd el, Levente, mi tényleg csak azért voltunk ott, hogy az esetleges rendbontást megakadályozzuk.” Ő biztosan így gondolta. Abban nem vagyok biztos, hogy a főnökei is így gondolták. De nem ez a fontos. A fontos az, hogy a tisztességes rendőrök előbb-utóbb be fogják látni, hogy az igazság nem a főnökeik, hanem a mi oldalunkon van. Ez lesz ennek a rendszernek a halála. Mint 56-ban, amikor a katonák a tömegnek fegyvereket adtak.

  3. Két retkes cigánytetü a múlt szombaton késő este belekötött egy dél-pesti buszjárat egyik utasába, majd a szóváltás odáig durvult, hogy a büdös cigányok többször meg is ütötték az illetőt. A támadás következtében a kárvallott utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett. A kihívott IX. kerületi rendőrök nem sokkal később, a Soroksári úton fogták el a feltételezett tetteseket, egy 20 és egy 22 éves kormosképű görényt. A kapitányságon mindkettejüket őrizetbe vették, és eljárást indítottak velük szemben. Na, most ezt olvassátok el a HírTv.hu-n is.

Hozzászólás a(z) Dzsihád Levente bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük