KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovákiában is kimutatták a koronavírus új változatát

Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét – jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter közlésére hivatkozva hétfőn a TASR szlovák hírügynökség.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az ország keleti részében lévő nagymihályi (Michalovce) járásból származó néhány mintában sikerült kimutatniuk az új változatot, amelyet „angol törzsnek” nevezett.

Krajcí már a karácsonyi ünnepeket megelőzően valószínűsítette, hogy a vírus új változata megjelent az országban, de ezt csak most sikerült ténylegesen bizonyítani. Szlovákiában egy – december 21-én hatályba lépett – intézkedés szerint minden személynek karanténba kell vonulnia, aki az Egyesült Királyságból érkezik az országba.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint vasárnap több mint háromezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján 636 új fertőzöttet regisztráltak. Az országban az új fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és decemberben további emelkedésnek indult.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma december elején emelkedett átlagosan napi kétezer fölé, az elmúlt egy hétben pedig háromezer körül volt.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 188 ezer személynél mutatták ki a koronavírust, és eddig már csaknem 1,5 millió ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma valamivel több mint 130 ezer. Jelenleg 2771 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 2521 halálesetet tulajdonítanak a kórnak.

MTI

Ez is érdekelheti:  Tamás a Krímből: Legalább 110 igazolt rakétatalálat érte Izraelt

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!