KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovákia támogatni fogja Mark Rutte jelöltségét a NATO főtitkári posztjára

Szlovákia Mark Rutte távozó holland kormányfő jelöltségét fogja támogatni a NATO főtitkári posztjára – közölte Peter Pellegrini szlovák államfő, akit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett kedden.

A szlovák elnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóját követően beszélt erről Brüsszelben szlovák újságíróknak.

Ez is érdekelheti:  A következő NATO-főtitkár értékes alkut ajánlott Magyarországnak

A NATO főtitkári posztjára eddig két jelölt ismert, a holland kormányfő mellett Klaus Iohannis román államfő.

„A két jelölttel folytatott megbeszélés, illetve Robert Fico kormányfővel történt egyeztetés után Szlovákia a NATO főtitkári posztjára a holland kormányfő, Mark Rutte támogatását tartja elképzelhetőnek”

– jelentette ki Peter Pellegrini.

Hozzátette: Mark Rutte támogatásának szándékához Pozsony részéről egy kérés is kapcsolódik, az, hogy Rutte az észak-atlanti szövetség leendő vezetőjeként biztosítsa Szlovákia légterének védelmét. Emlékeztetett: az ország légterének védelme már huzamosabb ideje nincs megoldva, mióta Hollandia és Olaszország visszahívták az ideiglenesen Szlovákia védelmére rendelkezésre bocsátott légvédelmi rendszereiket. Kijelentette: Mark Rutte hajlandónak mutatkozott arra, hogy a kérdéssel a jövőben foglalkozzon.

Hollandia és Olaszország NATO-szövetségesi segítségként, azt követően bocsátották Szlovákia rendelkezésére légvédelmi rendszereiket, hogy az előző pozsonyi kormányzat Ukrajnának ajándékozta Sz-300-as légvédelmi rendszereit, illetve egy Kub légvédelmi rendszert. A szlovák légvédelmi rendszerek elajándékozását annak idején számos bírálat érte, hasonlóképpen, mint Eduard Heger ügyvezető kormányának azon lépését, hogy Ukrajnának ajándékozta Szlovákia teljes vadászrepülőgép-állományát – 13 MiG 29-est. Ez utóbbi ügyben Robert Kalinák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a múlt héten bejelentette, hogy feljelentést tesznek az előző kormány döntése miatt.

 

Kiemelt képen: Peter Pellegrini (Fotó: EPA/Martin Divisek)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük