KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szlovákia fontos üzenetet küldött Magyarországnak – ettől le fog esni az Európai Bizottság álla

Ursula von der Leyenék továbbra sem hajlandók beismerni, hogy veszélyben volt a két ország energiabiztonsága, Szlovákia viszont köszönetet mondott Magyarországnak, amiért megoldotta az olajkrízist.

Az Európai Bizottság továbbra is tagadja, hogy Ukrajna Lukoil-ellenes szankciója veszélyeztette volna Magyarország energiabiztonságát – írja a Politico. Juraj Blanár szlovák külügyminiszter viszont elismerését fejezte ki, amiért a Mol megállapodásai továbbra is garantálják az orosz olaj áramlását, hiszen az orosz-ukrán határon hivatalosan a magyar cég lesz az olaj tulajdonosa, nem a Lukoil.

Ez jó hír a szlovák autósok és az egész gazdaság számára, hálásnak kell lennünk Magyarországnak. Eközben viszont az Európai Bizottság egyáltalán nem segített megoldást találni, azaz nem segítette a szlovákokat és a magyarokat sem

– hangsúlyozta a tárcavezető.

A Bizottság kereskedelmi szóvivője, Olof Gill a kritikákra reagálva csupán megismételte, hogy nem volt veszélyben az energiabiztonság, a Lukoil pedig az egyetlen vállalat, amely szankciókkal szembesül Ukrajnában.

Mandiner

 

Kiemelt képen: Ursula von der Leyen / Fotó: AFP/Urs Flueeler

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Zelenszkij: A Nyugat éppúgy védhetné Ukrajna légterét, mint Izraelét

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Szlovákia fontos üzenetet küldött Magyarországnak – ettől le fog esni az Európai Bizottság álla

  1. Már túl vagyunk a problémán – köszönhetően az ügyes magyar diplomatáknak – de azért megjegyezném: hogy gondolták ezt Brüsszelben/Kievben: a 3 vagy 4 orosz olajszállító közül csak a LUKOIL-t tették szankciós listára, a többit nem. Azok bevétele nem orosz bevétel?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük