KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó Péter: Magyarországon az USA nagykövete a megosztott ellenzék valódi vezetője (videó)

A külgazdasági és külügyminiszter New York-i programja során a Fiatal Republikánusok Klubjában beszélt a magyar belpolitikai viszonyokról.

Nagy győzelmet arattunk 2014-ben, és 2018-ban is a megosztott ellenzékkel szemben, mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.

A tárcavezető a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjában mondott beszédében a hazai ellenzékről szólva kiemelte:

Rájöttek, hogy a legjobb módja annak, hogy ellenünk induljanak az lenne, ha összefognának. Úgy tekintettek erre, mint egy varázslatos lehetőségre. Aztán a választásokon természetesen csúnya vereséget szenvedtek

– mondta a miniszter.

„Elkezdték egymást hibáztatni és egyikük, aki a miniszterelnök-jelöltjük is volt, meg akarta mutatni a fontosságát és reménykedve beszél a televízióban az Egyesült Államokból érkező pénzekről még a választások után is.”

Nem volt tisztában azzal, hogy ez törvénysértés, hangsúlyozta Szijjártó Péter, hiszen tilos Magyarországon külföldi támogatást kapni a választásokra, politikai célra. A bűnügyi nyomozás jelenleg is folyik, és kiderült, hogy egy jelentős, az Egyesült Államokból koordinált beavatkozás történt, több tíz millió dolláros befektetéssel.

Ez pedig olyan valami, amit nem tűrhetünk el, hangsúlyozta a külügyminiszter. Most, hogy bevezetjük a szuverenitásról szóló törvényt a szuverenitás megőrzése érdekében, nagyon megnehezül a külföldi finanszírozás beavatkozás és mindez az átláthatóságon alapul, mondta.

A beavatkozás sokféleképpen mehet végbe, például az Egyesült Államok nagykövete az ellenzék valódi vezetője. Ez történik most Magyarországon, az USA nagykövete a megosztott ellenzék valódi vezetője és sokféleképpen beavatkozik a politikai életben Magyarországon. Ez egyrészt szórakoztató, másrészt növeli a támogatottságunkat

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai, a csendes-óceáni és a délkelet-ázsiai országok külügyminisztereinek brüsszeli találkozójára indul Budapestről (Forrás: X/Szijjártó Péter)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Ez is érdekelheti:  Tisztelt Zelenszkij úr! Szívből szorítunk az ukrán népnek – de önnek többé már nem!

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Szijjártó Péter: Magyarországon az USA nagykövete a megosztott ellenzék valódi vezetője (videó)

  1. A KULUGYMINISZTER EDDIG UGY TUDTAM HOGY CSAK AKULPOLITIKÁVAL FOGLALKOZIK.DE LEHET HOGY POLIHISZTOR.

Itt várjuk hozzászólását!