KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó Péter: kimenekítettek tizennégy magyart a polgárháborúba süllyedt Szudánból

Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonú szervezőcéggel, illetve a hajó legénységével, akik a magyar diplomáciai segítségnek és koordinációnak hála a megfelelő mennyiségű üzemanyag vételezése után Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt.

Hangsúlyozta, hogy sikerrel véget ért az érintettek evakuálása, ugyanis a percekben megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz.

Az érintetteket a kairói magyar nagykövetség diplomatái várták a kikötőben. A magyarokat a nap folyamán Kairóba szállítják át konzuli segítséggel, és várhatóan már vasárnap haza tudnak térni Budapestre.

„Tehát ez egy magyar vezetésű, többnemzeti evakuációs művelet volt, amelyért több ország helyi diplomatái is már kifejezték a köszönetüket számunkra”

– fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: „nyolc magyar állampolgárról tudunk, akik még Szudánban vannak, velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk”.

„Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani”

– mutatott rá.

Illetve tudatta, hogy a kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, akiknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és szintén terveznek evakuációs műveleteket, és amennyiben valaki meg tud indulni, akkor a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.

A miniszter végül leszögezte, hogy a fejleményeket figyelemmel követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek biztonságba helyezéséért.

 

Kapcsolódó:

Brutális hatalmi harc kezdődött ma Szudánban a hadsereg és a félkatonai Gyorsreagálású Erők között

https://internetfigyelo.com/tobb-szazan-megserultek-es-sokan-meghaltak-a-szudani-osszecsapasokban/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  A Kreml nem erősítette meg Trump és Putyin közvetlen kapcsolatfelvételét

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!