Szijjártó: a baloldal nem tett le arról, hogy veszélybe sodorja Magyarországot 📺
A külgazdasági- és külügyminiszter azzal vádolja a baloldalt, hogy továbbra is veszélybe sodorná Magyarországot és megpróbálja elbizonytalanítani az ország energiaellátását.
Szijjártó Péter a közösségi oldalára pénteken feltett videóban azt mondta: úgy tűnik, hogy a magyar baloldal továbbra sem tett le arról a céljáról, hogy veszélybe sodorja Magyarországot, hiszen továbbra is azt követeli, hogy szállítsunk fegyvereket a szomszédban zajló háborúba és továbbra is próbálja elbizonytalanítani az ország energiaellátását.
Ezzel szemben – folytatta – a kormány álláspontja egyértelmű: „nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba, nem sodorjuk veszélybe Magyarországot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságát továbbra is garantáljuk”.
Kijelentette: a magyar ellenzék több támogatást kap a „zavarkeltésben” külföldi szereplőktől, a nemzetközi médiumoktól is. Az elmúlt napokban például azt az álhírt keringtették – mondta -, hogy a Bulgárián keresztüli gázszállítások a jövőben nehézségekbe ütköznének a Gazprom és Bulgária vitája miatt. A külügyminiszter ezt álhírnek, hazugságnak nevezte és közölte: beszélt bolgár kollégájával és a Gazprom illetékeseivel is. Hozzátette: a Gazprom kifizette Bulgáriának a szerződés szerint járó tranzitdíjat, nincsen vitás kérdés a Gazprom és Bulgária között a gáztranzit tekintetében, így Magyarország gázellátása továbbra is biztonságban van.
Beszámolt arról, hogy Délről Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül minden nap szerződés szerint, zavartalanul áramlik a földgáz, napi 10 millió köbméter, és ütemszerűen érkezik a földgáz Ausztria felől is, naponta 14 millió köbméter. Sőt, ellentétben a korábbi helyzettel, már Szlovákián keresztül, tehát északról is napi szinten 6 millió és 9 millió köbméter közötti földgáz érkezik szintén oroszországi forrásból.
Nyomatékosította: Magyarország földgázellátása tehát biztosított, az ide irányuló földgázszállítások szerződés szerint, ütemezetten és zavartalanul történnek, és ugyanez a helyzet a kőolajszállítások tekintetében is. Hozzátette: a kőolaj szerződés szerint érkezik a Barátság kőolajvezetéken naponta 19 ezer és 20 ezer tonna közötti mennyiségben.
„Magyarország energiaellátása tehát biztonságban van, és amíg mi kormányzunk, addig biztonságban is lesz” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány semmilyen olyan európai korlátozó intézkedést nem tud elfogadni, amely Magyarország vagy bármely más európai ország energiaellátásának biztonságát veszélyeztetné.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: hiába követeli a magyar baloldal, hogy szállítsunk fegyvereket, engedjük át a fegyverszállítmányokat Magyarországon, „természetesen mi ezt nem fogjuk megtenni, nem vagyunk hajlandóak kockáztatni Magyarország biztonságát”.
Magyarországnak a szomszédban zajló háborúból ki kell maradnia, és amíg ők kormányoznak, addig ki is fog maradni – szögezte le.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…