Szanyi Tibor: A DK-nak már nem érdeke Márki-Zay sikere, a győzelmi esélye nulla
A Márki-Zay Péter által jelzett negyven százalék a győzelmi esélyt illetően gyakorlatilag nulla, így a lehető legerősebb frakció felépítésére készül a DK, amelynek már nem érdeke Márki-Zay sikere – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) listavezetője.
Az interjúban Szanyi Tibor elmondta, hogy a Tóth Bertalan-féle elvtelen, pénzhajhász, korrupt vonalat nem tudta támogatni, lényegében ez vezetett az MSZP-ből történt 2019-es kilépéséhez. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megalakulásakor az volt a céljuk, hogy a 2022-es választáson a mandátumok 15 százalékát megszerezzék, azonban a közvélemény-kutatások szerint ettől jelenleg nagyon távol állnak.
Szanyi elmondta azt is, hogy megalakulásukat követően nácik kivételével mindenkinek tettek ajánlatok. Nácikon ő Jobbikot és a Mi Hazánk Mozgalmat érti.
Márki-Zayt illetően az általa jelzett negyven százalék a győzelmi esély gyakorlatilag nulla, és reálisan ő sem hisz saját győzelmében. Akkor miért hinnének benne a pártok, de főleg a szavazók? – tette fel a kérdést.
Ha ilyen kétséges a győzelem, akkor a lehető legerősebb frakció felépítésére készül a DK is. Már nem érdekük Márki-Zay sikere. Ez a pali az összevissza beszédével egyébként is szétzilál minden esélyt – mondta a Magyar Nemzetnek Szanyi Tibor.
Magyar Nemzet nyomán
Kiemelt kép: MH/Hegedüs Róbert
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…