Stoffán György: Még egy gondolat, a Bayer Zsolt elleni támadássorozat okán…
Elképesztő és egyre felháborítóbb az az aljas, nem csituló, gyűlöletet gerjesztő támadássorozat, amelyet Bayer Zsolt ellen indított a balliberális csürhe. Mind emberileg, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy egy ember ellen ekkora és ilyen mérvű, ráadásul teljesen igazságtalan és indokolatlan rágalomhadjáratot folytasson bárki!
Azok vádolják nagyapja miatt Bayert, akiknek a szellemi elődei mintegy százmillió ember halálát okozták, s akiknek ma, Magyarországon is volna mit sepregetniük saját házuk táján, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt árnyék-miniszterelnökének a családja sem tudja a nagypapa által kiontott vért lemosni magáról. Ami még nagyobb bűnük, hogy ma is pont azt a kommunista gyűlölködést folytatják, ami a nagypapa életét kitöltötte, s ma sem volna más következménye egy hatalomátvételnek, mint Apró Antal idején. Hiszen tudjuk, hogy a főpróba már megvolt 2006. október 23-án.
Bayer Zsolt nemzeti elkötelezettségéhez nem fér kétség, és ha a mai munkásságát tekintjük, akkor megállapítható, hogy a szépirodalomban jeleskedik, de minden adott lehetőséget felhasznál arra, hogy az őt rágalmazó és aljasul támadó kommunista-liberális söpredék viselt dolgait feltárja. Emellett olyan értékeket teremt, amelyek nemzetünk múltját ismertetik meg az olvasóval és a nézővel. Stílusa egyéni, mint mindenkinek. Lehet ezért szeretni vagy nem szeretni…
Viszont, emberileg mindenképpen ki kell állni Bayer mellett, és közösen kell visszautasítani a gyilkosok leszármazottainak, a jelenleg is gyilkos indulatokat gerjesztő vádaskodását, mert Bayer nem volt sem nyilas, sem ÁVH-s besúgó, sem pufajkás gyilkos. Bayer író, aki egyetlen novellájával, filmjével is többet tesz le az asztalra, mint az egész kommunista-liberális csürhe az elmúlt száz esztendő alatt.
Lehet szeretni vagy nem szeretni Bayert, azonban az embert, akinek a családját is aljasul támadják, kötelező megvédeni, mert ezt követeli a magyar becsület, a nemzeti méltóság, a keresztényi elkötelezettség és az, hogy a barikádnak azonos oldalán harcolunk. Ki-ki a maga fegyverével. Akár zsoldosként, akár önkéntesként… de, egyazon ügyért…
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
EZ MUNDÉRVÉDELEM TISZTELT STOFFÁN UR.ÉN NEM ITÉLEM EL BAYER ÁLLAMPOLGÁRTL .ERRE VAN A TEREMTŐ.
Sajnos nem érti a cikk lényegét. Leírtam, tehát, nem magyarázom…
Ez a stoffán mindig is egy szervilis féreg volt, és az is marad.A bayer pedig az 5. sz. fideszgörény. A nnyi mocsok hagyta és hagyja el folyamatosan a pofáját és a „tollát”, hogy az maga a tömény förtelem.
Ha nem lennék úriember, azt írnám, hogy Ön hülye. De nem írhatok ilyesmit – úriemberként…
Fidesz oldalon úriember?
Eleve kizárt.
Vagy nem ugyanazt értjük e fogalom alatt.
(Gondolom, bayer is „úriember” — ön szerint.)
Ön tényleg hülye… mert nem érti részben azt, hogy soha nem voltam Fideszes,csak magyar. Másrészt nem Bayer kollégát, a személyt védem, hanem az embert, annak méltóságát és egy elvet, amit Önök kommunista liberálisok nem értenek, mert nincs erkölcsi alapjuk hozzá. Eszerint, a saját oldalunkon , azaz a keresztény, nemzeti oldalon bárkit támadás ér a nemzetellenes, gyilkos elődök mai, hazaáruló utódainak oldaláról, azt tűzzel-vassal meg kell akadályozni! Mi magunk is elegendőek vagyunk ahhoz – hogyha erre szükség van -, megrójuk vagy elítéljük az illetőt. A családban sem engedhető meg, hogy a szomszéd beleszóljon a nevelésbe, pláne úgy, ha oka sincs rá, csupán a rosszindulat vezérli.